Megállíthatatlanok a magyar pincészetek

Taroltak a brüsszeli világversenyen

[Kail] publikálva: 2019-05-03 09:43:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Magyarország nyerte a legtöbb nagy aranyat Brüsszelben a 2019-es Monde Selection borversenyen.


A komoly hagyományokkal rendelkező borviadalon idén 28 ország indult, és a napokban nyilvánosságra hozott eredménylista szerint a versenyen eddig soha nem látott magyar sikerek születettek. Az összesen 7 kiadott nagy aranyból 3 magyar kézbe került, a fennmaradó 4-en négy ország pincészetei osztoztak. Az idei megmérettetés legsikeresebb szereplője az 1993-ban alapított Varga Pincészet, két nagy arany- és egy aranyéremmel. Szintén nagy aranyat kapott még a Pannon Tokaj Kft. is. A brüsszeli világversenyt 1961 óta rendezik meg.

„Kettős győzelmet arattunk, tudomásunk szerint ez az első eset, hogy Magyarország volt a  legsikeresebb ország valamilyen külföldi nemzetközi borversenyen, és ez az első eset, hogy a Varga Pincészet a verseny legsikeresebb pincészete" - emelte ki Varga Péter,  a pincészet alapító tulajdonosa.

"2008 óta indulunk határon túli nemzetközi versenyeken, és ez az első olyan külföldi szereplésünk, amikor nagy aranyat értünk el, ráadásul mindjárt kettőt is. Külön öröm, hogy az egyik nagy aranyat új, feldebrői birtokunk érdemelte ki a Royal Egri Hárslevelűnkkel, ami  egyik nagy aranyat új, feldebrői birtokunk érdemelte ki a Royal Egri Hárslevelűnkkel, ami egy hónappal ezelőtt már Párizsban és Berlinben szintén aranyérmet kapott. Igazi sikertörténetet írunk ezzel a borunkkal. A tavaszi párizsi 3 és a berlini 6 aranyérmünk után ennél szebben nem fejeződhetett volna be az idei versenyszezon" - értékelte a versenyt Varga Máté Péter ügyvezető tulajdonos.

2019-es brüsszeli Monde Selection magyar eredményei:

Varga Pincészet Kft.

nagy arany Varga Aranymetszés Szürkebarát 2015

nagy arany Varga Royal Egri Hárslevelű 2017

arany Varga Aranymetszés Olaszrizling 2011

Pannon Tokaj Kft.

nagy arany Pannon Tokaj Aszú 5 puttonyos Sweet 2014

arany Pannon Tokaj Szamorodni Sweet 2016

Bodri Pincészet Kft.

arany Szekszárdi Optimus Cuvée 2016

Faktor Kft.

arany Fritz Borház Szekszárdi Bikavér 2015

arany Fritz Borház Szekszárdi Primus Cuvée 2016

Nagy aranyéremből egy-egy versenyen maximum 7 db-ot oszt ki a zsűri.

A fotón Varga Péter és Varga Máté

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



Soha nem látott magyar sikerek

A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Megdőlt a reggeli melegrekord
A Karácsony hozott meleget
PÉNZTÁRCA
Ilyenek a monacói herceg álomautói!
Láttál már elöl nyitható BMW-t?
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
A sztárok alakítják nyaralásunkat
Ode megyünk, ahová a celebek is járnak
RECIKLI
Már a tünetek előtt figyelmeztethet
A koronavírusra is reagálhatnak az okoseszközök

Itt jártunk: Dánia

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

2. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

3. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

4. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

5. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

6. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

7. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

8. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

9. El sem akarjuk hinni, hogy válna Varga Judit

Egy bulvárlap círt cikket, a házaspár reagált

10. Medve kergetett egy síelőt Erdélyben - videó

Gyorsan vágott az esze

Műsoraink
2020.11.05. 18:35 Világszám - Inforádió
Ausztrália
2020.11.06. 10:05 Világszám - Inforádió
Adventi körkép
2020.11.07. 10:35 Világszám - Inforádió
Ausztrália ism.
Közösség
Nap lánya

AnnaSophia Robb

Szófelhő / Archív
--