Újabb öt évre Csányi Sándort választották

Mi lesz karanténidőben a bajnoksággal?

[Kail] publikálva: 2020-04-21 14:18:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Legkésőbb június 13-án kellene elkezdeni a magyar labdarúgó-bajnokságot, ahhoz, hogy be tudják fejezni a küzdelmeket, ellenkező esetben le kell zárni a pontvadászatot - jelentette be a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) keddi online küldöttközgyűlése utáni sajtótájékoztatón Csányi Sándor, akit újabb öt évre választottak a szervezet elnökének.


Az elnökségben sem történt változás, Balogh Gabriellát, Bánki Eriket, Berzi Sándort, Dankó Bélát, Garancsi Istvánt, Nyilasi Tibort, Anthony Radevet és Török Gábort is újraválasztották.

Az OTP Bank elnök-vezérigazgatója - aki 2010 óta tölti be a posztot, amelyre egyedüli jelölt volt - a március 16-án felfüggesztett bajnoksággal kapcsolatban elmondta, hogy a lezárásra egyelőre két vészforgatókönyv van: az egyik szerint sem kiesők, sem feljutók nem lennének az élvonalban, a másik szerint pedig búcsúzó nélkül, két feljutóval, 14 csapattal rendeznék meg a 2020/21-es szezont. Hozzátette, a csapatoknak legalább háromhetes felkészülésre lenne szükségük a bajnokság folytatását megelőzően.

Értékelőjébe Csányi Sándor kiemelte, az előző ciklus végeztével egy gazdaságilag erős korszak zárult le a magyar futballban. Ötvenéves lemaradást pótoltak be az infrastrukturális fejlesztések - stadionok, grundok, amatőr pályák - terén. Kiemelte a világszínvonalú Puskás Arénát, s hozzátette, hogy jelentősebb fejlesztésekre a közeljövőben nem lesz szükség. Az MLSZ elnöke megjegyezte, hogy a szövetség szélesítette a futball tömegbázisát, európai színvonalúvá fejlesztette a grassroots futballt, tíz év alatt megháromszorozta a labdarúgásba bevont aktív gyerekek, fiatalok létszámát.

Csányi Sándor szerint amiben "nem állunk jól és az előrelépés záloga lehet", az a megfelelő szakemberek képzése, legfőképpen az utánpótláskorúak esetében, hiszen nem minden egyes gyereknek van olyan edzője, aki szakmailag és nevelőként is alkalmas lenne a munkájára."Sokszor látunk üvöltő derviseket a pálya szélén, akik tönkretehetik egy gyereknek a futball iránti szeretetét" - fogalmazott Csányi Sándor, hozzátéve, hogy a profi kluboknál pedig szakmailag felkészült, a nemzetközi trendekkel tisztában lévő sportigazgatókra lenne szükség.

A klubok helyzetéről szólva azt mondta, meglátása szerint amennyiben a koronavírus-járványt követő várható gazdasági válság nem tart tovább az idei esztendőnél, akkor az első osztályú egyesületek nagy részénél nem lehet probléma, ugyanakkor az NB II-es és NB III-as kluboknál már más a helyzet.

Csányi Sándor szerint a magyar labdarúgás fejlődését jelzi, hogy magyar klubok egyre többször jutnak be a nemzetközi kupasorozatokba. "Bízom benne, hogy nem lesz különlegesség, ha egy magyar csapat eredményesen szerepel az Európa-ligában és a Bajnokok Ligája is elérhető lesz" - tette hozzá. Az MLSZ elnöke megjegyezte, a klubokban több magyar futballistára lenne szükség ahhoz, hogy több néző legyen a mérkőzéseken. Ezzel kapcsolatban hangsúlyozta, a fejlesztéseknek köszönhetően mára családbarát körülmények fogadják a drukkereket, persze akad néhány mérkőzésen kivétel, és továbbra is felveszik a harcot a rasszizmus, antiszemitizmus ellen.

A következő öt év legfontosabb céljairól Csányi Sándor elmondta, egy mérsékeltebb infrastrukturális fejlesztés következik - főként amatőr, fővárosi területeken kell fejlődni -, a szakemberek képzésében, a női futball, illetve a futsal terén vannak még előrelépési lehetőségek, emellett a válogatott és a klubok sikeres nemzetközi szereplése kiemelt fontosságú. Csányi Sándor szerint továbbra is az eddigi úton kell haladni és nagyon bízik abban is, hogy a válogatott kiharcolja a jövő évi Európa-bajnoki szereplést. A sportvezető legnagyobb hiányérzeteként a nézőszám alakulását nevezte meg.

© vilagszam.hu

(Forrás: MTI)




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Gömbvillám garázdálkodott egy lakásban
Ritka természeti jelenség Ukrajnában
PÉNZTÁRCA
Műjégpálya - felbontott szerződés
A főváros szakított a kivitelezővel
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Új biztonsági pontok Ferihegyen
Nyáron is 15 perc alatt
RECIKLI
Napelem a fűkunyhón
Megújuló energiák forradalmasítják Afrikát?

Koronavírus és turizmus

TOP
PIKÁNS

1. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

2. Rendőrök a budapesti robbanás áldozatai

Megváltozik a főváros közlekedése a lezárások miatt

3. Weisz Fanni gyönyörű volt Áder János oldalán

Az államfő beszédét jeltolmácsolásban is láthatták

4. Már tudni, kié a Dunában talált 130 ezer euró

A bécsi rendőrség szerint nem történt bűncselekmény

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Szülés a villamosmegállóban Budapesten

Rendőrök voltak a bábák

2. Szexbabák a stadion lelátóján

Szabadkozik a koreai klub

3. Kivédeni a koronaválást

Japánban betömték a piaci rést

4. Kim rejtegetett gyermekei

Csak Dennis Rodman tudja

5. Magyar lánypiac Németországban

Öt év alatt tudták felszámolni

6. Három évig bujkált Budapesten az ír pedofil

Gyermekpornót találtak a számítógépén

7. Me too - Weinstein peren kívül megegyezett

47 millió dollárjába fáj

8. Jönnek az e-babák

Tíz év múlva már minden második újszülött ilyen lesz

9. Vád alatt a pedofil milliárdos börtönőrei

Bill Clinton női ruhában

10. Minden, ami vagina

Új múzeum nyílt Londonban

Műsoraink
2020.06.05. 18:35 Világszám - Inforádió
Hova menjünk nyaralni? I.
2020.06.06. 10:05 Világszám - Inforádió
Hova menjünk nyaralni? II.
2020.06.07. 10:35 Világszám - Inforádió
Hova menjünk nyaralni? I. ism.
Közösség
Nap lánya

A jó kislány

Szófelhő / Archív
--