Gyerekek a rehabon

A telefon is okozhat függőséget, ha okos a készülék

[Farmosi Nóra] publikálva: 2019-10-26 20:54:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Nagy a baj: a 10 és 19 év közötti dél-koreai fiatalok 30 százaléka szenved függőségben.


Az okostelefonok használata nem veszélytelen, esetükben ugyanúgy kialakulhat az addikció, mint a dohányzásnál vagy az alkoholfogyasztásnál. Erre a legjobb példa Dél-Korea, ahol világszinten a legmagasabb a kütyüket használók aránya. A tinédzserek 98 százalékának van okostelefonja, nagy százalékuk pedig 8-10 óra nyomkodás után sem tudja letenni azt.  A hivatalos adatok a 10 és 19 év közöttiek 30 százalékánál állapítottak meg az okostelefonhoz köthető függőséget.

Az egyik ok, amiért Dél-Koreában ilyen kiugróan magas az okostelefon-függők száma, az iskolai stressz lehet. A fiatalok nagy nyomás alatt állnak, hogy a legjobb iskolákba kerüljenek be, így szabadidejüket is különórákon töltik és kevés lehetőségük van a kikapcsolódásra. Így marad a telefon nyomkodása a stressz levezetésére. Ez elsőre működhet, de ahogy abbahagyják, újra feszültek lesznek. Szociálisan elszigetelődnek családjuktól és a világtól is, hiszen a legtöbb idejüket a virtuális térben töltik, ami később szorongáshoz, depresszióhoz is vezethet. A konfliktuskezelés elsajátítása is elmarad, ami felnőtt korban további problémákat vetít előre. Ezért fontos, hogy még idejében felismerjék és kezeljék az addikciót. Szokásaik megváltoztatásával jó esélyük van egy kiegyensúlyozottabb életre, ahol nem a telefon képernyőjét bámulják naphosszat, hanem életük aktív szereplői lehetnek – valódi kapcsolatokkal.


A detox táborokban kézműves foglalkozásokon vesznek részt és sportolnak a fiatalok, vannak személyes, csoportos és családoknak szóló órák, ahol megbeszélhetik a problémákat. Lefekvés előtt 30 percig meditálnak. A természetben, távol a város zajától teljesen lecsatlakozhatnak a technológiáról – ami az első napokban nem könnyű a függőség miatt. Pár nap elteltével viszont nagy részüknél tapasztalható javulás és a jövőben is nagyobb valószínűséggel tudják letenni a telefonjaikat.


Már számos olyan intézmény van az ázsiai országban, ahol az internetes függőségben szenvedő fiatalokat kezelik. A bentlakásos leszoktató központokba 2007 óta érkeznek a kiskorúak, a telefonfüggők 2015-ben jelentek meg először – áll a CNN beszámolójában. Idén 16 helyszínre vonulhatnak be, akik meg akarnak szabadulni a függőségüktől. Van, akiket a szülők küldenek, mások önkéntesen keresik fel az intézményeket. Ezek ingyenesek, mindössze az ételért kell fizetniük a bentlakóknak.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



Okostelefon a tatamin - videó

A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Ezért emelnék a dízel adóját
Ha csökkent az üzemanyagár, nő a munkanélküliség?
PÉNZTÁRCA
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Árnyas menedék a forró pesti nyárban
Szálloda a kalandok szomszédságában
RECIKLI
Világító napkollektor-piramisok
Turistalátványosságnak is jók volnának

Itt jártunk: Hawaii

TOP
PIKÁNS

1. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

2. Rendőrök a budapesti robbanás áldozatai

Megváltozik a főváros közlekedése a lezárások miatt

3. Weisz Fanni gyönyörű volt Áder János oldalán

Az államfő beszédét jeltolmácsolásban is láthatták

4. Már tudni, kié a Dunában talált 130 ezer euró

A bécsi rendőrség szerint nem történt bűncselekmény

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Három évig bujkált Budapesten az ír pedofil

Gyermekpornót találtak a számítógépén

2. Me too - Weinstein peren kívül megegyezett

47 millió dollárjába fáj

3. Jönnek az e-babák

Tíz év múlva már minden második újszülött ilyen lesz

4. Vád alatt a pedofil milliárdos börtönőrei

Bill Clinton női ruhában

5. Minden, ami vagina

Új múzeum nyílt Londonban

6. Ő a legszexibb pasi az idén

Legalábbis a People magazin szerint

7. Napóleon-szakértő volt, szeretőt gyilkolt

Egy fiatal lány testrészei voltak a hátizsákjában

8. Újabb erőszakolási vád Polanski ellen

Az eset állítólag 44 évvel ezelőtt történt

9. Beosztottal randizott a nagyfőnök, kirúgták

A hatalmas üzleti siker sem védte meg

10. Lekapcsolták a pedofil oldalt a dark weben

Több száz gyanúsított van

Műsoraink
2019.12.13. 18:35 Világszám - Inforádió
Hawaii I.
2019.12.14. 10:05 Világszám - Inforádió
Hawaii II.
2019.12.15 10:35 Világszám - Inforádió
Hawaii I. ism.
Közösség
Nap lánya

Katica kalandos életet él

Szófelhő / Archív
--