Szüleinek írt halála előtt a horrorkamionból

Még 25 honfitársa halt meg a kamion pótkocsijában.

[Farmosi Nóra] publikálva: 2019-10-27 23:07:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Korábban a hatóságok azt feltételezték, hogy az áldozatok kínaiak voltak, a DNS vizsgálatok eredményei viszont azt mutatták, hogy az Essex-ben hagyott kamion pótkocsijában megtalált halottak nagy része vietnami állampolgár volt – a 39 áldozatból 25-en.


Az áldozatok pontos azonosítása a rendőrség szerint hosszú időt vesz majd igénybe, a családok bejelentései alapján azonban már vannak feltételezések a személyazonosságukról. Az eltűnt vietnamiak családtagjai közül többen interjút adtak. A 26 éves Pham Thi Tra My kedden adott magáról utoljára életjelet: sms-ben írta meg szüleinek, hogy nem kap levegőt a teherautóban. Családja 30.000 fontot fizetett a lány utazásáért az embercsempészeknek, akik azt ígérték, hogy biztonságban eljuttatják az Egyesült Királyságba – írja a METRO.

Az apja állítása szerint a család nehéz anyagi helyzete miatt vállalkozott a kockázatos útra, mely a lány halálával végződhetett. “Sajnálom anya és apa. Az út külföldre nem sikerült. Anya, szeretlek téged és apát is. Haldoklom, mert nem kapok levegőt” – írta a lány utolsó soraiban.

Az egyik legfiatalabb áldozat, a 19 éves Anna Bui Thi Nhung napokkal a tragédia előtt még Brüsszelből posztolt fotókat a Facebookra, egy ismerőse szerint viszont már akkor panaszkodott az útra. Ő is a családjának akart segíteni: özvegyen maradt édesanyját szerette volna anyagilag támogatni és egy jobb élet reményében utazott az Egyesült Királyságba.

A jármű, melynek pótkocsijában megtalálták a holttesteket Bulgáriából indult és szombaton lépett be Nagy-Britanniába, az észak-walesi Holyhead kikötőjében, csaknem 500 kilométerre attól a helytől, ahol hajnalban rábukkantak. 38 felnőtt és egy tizenéves halt meg, a 25 éves észak-ír sofőrt őrizetbe vették gyilkosság gyanújával – közölte a BBC.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Scully ügynök pucéran harcol - videó
A szőrmék ellen lép fel Gillian Anderson
PÉNZTÁRCA
Másfél év múlva jön a kuna helyett az euró
Milyen horvát nemzeti szimbólum díszítse?
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Metróval Tunéziába
Messze repülhetünk két megálló között
RECIKLI

Itt jártunk: Törökország

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.04.05. 18:35 Világszám - Inforádió
New York 1.
2024.05.06. 10:05 Világszám - Inforádió
New York 2.
2024.05.07. 10:35 Világszám - Inforádió
New York 1. ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--