Már így is eljuthatunk a reptérre
Ingyen transzfer a parkolóból
[Kail] publikálva: 2019-06-20 07:49:00 | Nyomtatás
A Budapesten működő, kizárólag elektromos autókból álló flottával rendelkező GreenGo autómegosztó járműveivel is elérhető már a Liszt Ferenc Repülőtér is elérhető - közölte a társaság az MTI-vel.
Az autómegosztó startup 2016-ban indult el, kezdetben 45 járműből állt a cég flottája, számuk mára eléri a 300-at, a társaság szolgáltatási területe pedig 76,2 négyzetkilométer.
A cég a terjeszkedés érdekében együttműködési megállapodást kötött az Airport Hotel Budapesttel, így a GreenGo jelzésű autókkal érkezők már használhatják a repülőtér termináljaitól 5 percre található Airport Hotel Budapest parkolóját, innen pedig ingyenes transzferrel juthatnak át az érintettek a repülőtérre. A repülőtér és a hotel parkolója között, oda-vissza ingyenes transzferrel utazhatnak, azok, akik igénybe veszik a GreenGo szolgáltatásait.
A megállapodás részeként a társaság 6 új saját töltőpontot alakított ki a repülőtéri hotel parkolójában, a töltőpontokat egyelőre csak az autómegosztó flottájának járművei használhatják. A beruházás értéke 6-10 millió forint között mozog.
A GreenGo szolgáltatását a felhasználók percalapú díjazás mellett egy mobil alkalmazás segítségével tudják igénybe venni, eddig már közel 40 ezren regisztráltak.
Galéria:
A kategória további hírei:
Egy magyar recepciós mesél
Életveszélyes a túrázás
3. Emeletes ülések a repülőkön
Ez (is) lehet a jövő
Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el
5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap
Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó
Két év tombolás után csak a férj
7. Nádas Tamás barátom emlékére
Lezuhant a műrepülő világbajnok
8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat
A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye
9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket
Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat
Szex kölcsönbe
1. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian
Hiányzó gyémántok
2. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt
Készen állsz?
3. 5 tuti tipp a boldogabb élethez
Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől
4. Ez a legizgalmasabb csillagjegy
Elmondjuk, miért!
5. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi
Köztük vagy?
6. Jolie keményen megvádolta Pittet
„Történt családon belüli erőszak…”
7. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!
Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?
8. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár
Nem akárhol buktak le
9. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után
A királyi családban sem fenékig tejfel az élet
10. El sem akarjuk hinni, hogy válna Varga Judit
Egy bulvárlap círt cikket, a házaspár reagált
Nemzeti kincs született