Tiranától alig negyven kilométerre fekvő, Durres tengerpartja csak erős túlzással nevezhető elviselhetőnek. A gombamód egymás hegyén-hátán épült panziók még félkész állapotban néznek a szezon elé. A tengerparti városkép első benyomásra kísértetiesen hasonlít az olaszországi Riminihez. De ne szaladjunk ennyire előre a jövőbe, mert az albán színvonal itt jóval alulmarad az itáliai várostól. A felzárkózódáshoz, és a civilizált üdülési kultúrához kell még néhány évtized a balkáni országban.

A jövőbelátás képességével akár rontás vesznek le, vagy kötést tesznek a kívánt személyre.

A nyári, strandolási dömping még nem kezdődött el, de a bóvliárusok már portékáikkal magukat teleaggatva ostromolják az arra járókat. Az utóbbiak még szerény számban sétálnak erre felé, és a parton kapható sárkányrepülő vagy gumi pókember nem hozza őket lázba. Bár nem értem, hogy az utóbbi milyen célt szolgál, mert játéknak nagyon ijesztő. Az árusok egyébként nem Afrikából vagy Kínából szökött menekültek, hanem helyi albán emberkék, akik több kerékpárból összetákolt szekereken fuvarozzák a giccseket a homokon.

Ami a fizetőeszközt illeti érdemesebb a helyi pénzeszközt, a leket használni, mert jobban kijövünk a pénzünkből, de lehet euróval és dollárral is fizetni. A tengerparti büfékben a zaccos kávé és a kóla a legkelendőbb szomjoltó, mindkettőt egy-egy euróért már megvásárolhatjuk. Sőt, egyetlen uniós fizetőeszközzel a cigányasszonyok megmondják a jövőt. Román vendégmunkások nyári szezon idejére jóslókká avanzsálnak, és jövőbelátás képességével akár rontás vesznek le, vagy kötést tesznek a kívánt személyre. Bármit, amit az ügyfél kíván. A tenyérjóslás tarifája főszezonban felszökik akár három euróig is, nyilván a kézhez tapadt homokszemcsék vagy a napolaj miatt nehezebb a tenyérvonalak beazonosítás és kódrendszerek megfejtése...