Balett táncosból magyar bajnok

Keményen edzett alakjáért

[superadmin] publikálva: 2018-06-26 01:01:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Fotó: ripost.hu, sidefotó: nemzetisport.hu

Kiss Virág jogi tanulmányait 2010-ben kezdte meg  Budapesten, a Pázmány jogi karán. Mellette amerikai egyetemen angolul politológiát tanult. Tanulmányait 2016-ban fejezte be, de aztán tovább folytatta.


Gyerek kora óta sportol, kiskorában balettozott, majd utána váltott sport gimnasztikára, de sajnos egy versenyen a bemelegítés közben helyből hátra szaltónál elszakadt az összes bokaszalagja. 6 hónap kihagyás után sajnos ehhez a sporthoz nem térhetett vissza, viszont elhatározta, hogy formába hozza magát, így elkezdett járni konditerembe, ahol feldobták neki, hogy nem-e szeretné ezt a sportot (Bikini Ftness) kipróbálni. Szuromi Tímea az edzőjével. A YourBody YourBrand nevű kiváló csapatnak köszönhetően elkezdett versenyezni.

2016-tól Berkes László lett az edzője, aki felkészíti a versenyekre és eddig elég szép eredményeket értek el együtt.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



Híres bikinimodell

A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Ezt (is) rosszul tudtuk
Inkább kevés hús, mint tiszta vega
PÉNZTÁRCA
Negyedmilliárdra büntették a Wizz Airt
250 millióbol kompenzálják az utasokat
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Mikor indulhat újra a turizmus?
Most minden szálloda zárva
RECIKLI
Egyre többen vesznek online lakást
Csak a virtuális térben járják körbe

Itt jártunk: Malawi

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

2. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

3. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

4. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

5. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

6. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

7. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

8. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

9. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

10. El sem akarjuk hinni, hogy válna Varga Judit

Egy bulvárlap círt cikket, a házaspár reagált

Műsoraink
2023.09.22. 18:35 Világszám - Inforádió
Malawi 1.
2023.09.23. 10:05 Világszám - Inforádió
Malawi 2.
2023.09.24. 10:35 Világszám - Inforádió
Malawi 1. ism.
Közösség
Nap lánya

Roxy ügynök

Szófelhő / Archív
--