Hogyan választottátok ezt a darabot?

Mint tudod, a kábé Csoport két rendezőn nyugszik, s egy kimondatlan megállapodás alapján felváltva választanak rendezésre szánt darabokat. Ez alkalommal Kaló Bence egy lengyel kortárs mű mellett döntött, ez a Tiramisu. A Színművészetire való felkészülése során ismerkedett meg ezzel a drámával, és nagy kihívásnak érezték Kovács Kristóffal, mivel eddig még sosem foglalkoztak olyan darabbal, melyben kizárólag nők szerepelnek.

Nehéz volt rátalálni a megfelelő színészekre?

A téma összetettsége, érettsége miatt a szereplőválogatás nem volt egyszerű, végül többszörös tagcsere után alakult ki a végleges színészgárda. A próbákat kezdetben nehezen hoztuk össze, mivel mindannyian teljesen más életet élünk, van például köztünk fodrász és óvónő, valamint leendő színész is.

Mióta próbáltok?

Körülbelül másfél éve kezdtünk el ismerkedni a darabbal, és összességében azt hiszem, a nyár kivételével sosem hagytunk ki egy hónapnál többet próbák nélkül.

Szükség volt ennyi időre a mű értelmezéséhez?

Többen azt vallották, hogy felesleges ennyit gyakorolni. A közös jelenetekben azonban számos apró részlet van elrejtve, ezen kívül végig a darab során minden szereplő a színpadon van, így rendkívül szükséges tisztában lenned minden apró mozdulatoddal, hogy hitelesen tudd alakítani a szereped. Tisztában kell lenned minden egyes megnyilvánulásod tartalmával, és én azt vettem észre, hogy több mint egy évre volt ahhoz szükségünk, hogy minden értelmet nyerjen.

Akkor tehát kellett ez a másfél év?

Ahhoz, hogy kellően változatos reakciókészletet alakíthassunk ki, megfelelő feszültséget teremthessünk, illetve, hogy legyen íve a darabnak, ennél kevesebb idő nem lett volna elég.

A darabban egy homoszexuális menedzsert alakítasz. Mi volt a legnehezebben megfogható az általad alakított karakterben?

Miután először olvastam a művet, úgy gondoltam, bárkit szívesen eljátszanék, legkevésbé a menedzser nőt nem. Minden szereplőnek van egy nagyobb monológja, s bár nagyon megtetszett ez a karakter is, és színészi kihívásnak is véltem, az ő monológját nyelvileg nehezebbnek találtam, mivel hiányoztak belőle az élőbeszédre jellemző jegyek, ezért szóban erőtlenebb hatást váltott ki, mint írásban. Bele kellett vinnem a szerepbe egyfajta természetességet, ami kezdetben nem volt egyszerű feladat. A bennem munkálkodó prüdériát is gátló tényezőnek véltem, hiszen az volt a célom, hogy kimondhassam ennek a nőnek az érzéseit a saját szavaival. Ezeket az ellenérzéseimet mind le kellett küzdenem.

Miket emelnél ki ennek a figurának a tulajdonságai közül?

Izgalmasnak tartottam jellemének maszkulin vonásait, többek között azért, mert véleményem szerint sokan hiszik, hogy a meleg nők mindenképpen férfias tulajdonságokkal rendelkeznek. Ezzel nem értek egyet, ugyanakkor a darabban így jelenik meg előttünk a karakter, ezért nekem is olyan szerepet kellett játszanom, aminek sztereotípiája ellen küzdök.

Hogyan próbáltál ráhangolódni a szerepedre?

Rengeteget figyeltem, hogy viselkednek más nők. Ültem például a villamoson és azt néztem, hogyan tartják ülés közben a lábukat. Én általában szorosan, keresztbe tett lábakkal ülök, egy idő után azonban azon kaptam maga, már az egyetemen is szétvetett lábakkal figyelem az előadót. Egyre több ilyesfajta vonást vettem észre magamon, amiket a szerep kedvéért alakítottam ki. Sokat foglalkoztunk többek között a járási stílus tökéletesítésével is. A cél minden esetben az volt, hogy minél hitelesebb legyen az alakításom.

Hol helyeznéd el a menedzsert a szereplők egymás közti viszonyában?

Ha térben kéne ábrázolnom őket, azt mondanám, hogy az általuk alkotott téren belül, de mindenképpen tőlük elszeparáltan lenne. Ez a figura fölöttük áll, ugyanakkor alárendelt is, egy kisfőnök, akire hallgatnak a munkatársai, akit abszolút kompetensnek tartanak az irányításban. Ugyanakkor egy zárkózott emberről van szó, aki el tudja játszani, hogy közülük való, de saját magánéletét el is határolja, problémáit takargatja. A cselekvésekben azonban nem tagadja meg önmagát, nem rejti véka lá, hogy kicsoda, csupán nem mondja ki nyíltan, talán mert még maga sem biztos benne, ki ő valójában.

Külső szemlélőként a monológjaitok tűntek a legnagyobb kihívásnak. A te esetedben is így volt?

Számomra nem a monológ okozta a legnagyobb fejtörést, hanem az utolsó jelenet, amikor az álmainkról beszélünk. Ezt több mint egy év után tudtam megfejteni, sokakkal ellentétben ugyanis biztos voltam benne, hogy ezeknek a látszólag értelmetlen álomleírásoknak van jelentésük. A szövegben szövevényes hálózat fedezhető fel, és erre igyekeztem fényt deríteni.

A mű címe az utolsó jelenetben hangzik el. Mit jelent számodra a tiramisu?

Számomra a tiramisu jelképezi azokat a vágyakat, amik a műben ábrázolt nőtípusok életében kielégítetlenek maradnak.

Nagy hangsúlyt fektettetek a mozgásokra, a tartalom képi megjelenítésére. Mi volt ennek a szerepe?

A monológ alatti mozgásokkal a szürke tömeget akartuk szimbolizálni, ezekben a jelenetekben mindenki elveszti egyéniségét, és gépiesen viselkedik. Az általunk alakított nők ipari robotok, igazi hiénák, akiknek lehet bármilyen problémájuk a magánéletükben, ha munkáról van szó, géppé válnak. A mozgásokat mi találhattuk ki a monológunk általunk vélt legfontosabb mozzanatai alapján, így véleményem szerint nagyon kifejezőek voltak, és érzelmileg fokozni tudták a mondanivalót.

A díszlet és a kelléktár nagyon letisztult volt. Mi a koncepció lényege?

Nagy színészi kihívást jelentett, hogy székeken kívül nem volt más díszlet a színpadon. Ennek a tudatos rendezői döntésnek a hátterében az állt, hogy kiemeljük az előbb említett gépiességet, és hangsúlyt fektessünk a karakterek közti viszonyokra, s a lényegi történésekre. Semmi nem kapott felesleges jelentést. A díszlet látszólagos szegénységének az is lett a következménye, hogy egy éteri, steril légkör uralkodhatott. Megfigyelhető egyfajta íve is a rendből való szétcsúszásnak, melyet a székek pozíciójának változása sugallt.

A próbák során mindig a rendezőket követitek, vagy van lehetőségetek a saját ötleteitek, véleményetek megosztására, érvényre juttatására?

Sokszor eleve volt lehetőségünk közbeszólni, voltak azonban olyan pontok, amikor egyértelműen tudták, hogyan szeretnének valamit megvalósítani. A fiúk felügyelték a kitalálási folyamatot, de nem akartak semmit centiről centire megszabni. Inkább nyújtottak irányvonalat a munka során. Ez nagyon jellemző volt például a ruhák, és kiegészítők kiválasztásánál, amik szintén nagyon fontos elemei a darabnak. Összességében közös alkotási folyamatként emlékszem vissza, határozott rendezői elképzelésekkel természetesen.

Milyenek voltak a visszajelzések? Változtattok valamit negatív kritika esetén?

Egészébe véve szinte csak pozitív visszajelzéseket kaptunk, egy kivétellel. Ez utóbbi a darabnak olyan pontjára világított rá, mely a rendezőkben is kérdéses volt a megvalósítást illetően. Ez esetben változtattak is az eredeti koncepción. Általában azonban nem vagyunk hívei az azonnali átalakítást minden negatív kritika esetén. Természetesen várunk mindenfajta további visszajelzést, hozzászólást.

Láthatunk még a színpadon e darab keretei között?

Április elejére mindenképpen tervezünk egy előadást, bár még nem tudjuk pontosan hol lépünk majd fel, várunk a pályázatok eredményére. A kábé Csoport facebook oldalán az érdeklődők folyamatosan értesülhetnek a fejleményekről.

Milyen szerepet tulajdonítasz a közönségnek egy ilyen elgondolkodtató darab kapcsán?

Úgy gondolom, nagyon érett közönségünk volt minden előadáson. A nézők meglátták, amire rá akartunk világítani, miszerint a darabban ábrázolt karakterek nem fikción alapulnak. Ilyen nők igenis vannak, közöttünk élnek. Örömmel töltött el, amikor azt láttam, valaki nem mosolyogva tapsol a végén, hanem elgondolkozik, önértékelést végez. Ennek a hetvenöt percnek az volt a célja, hogy eljuttassuk magukhoz az embereket.

(kodbog)