Chris Rea már 22 éves volt, amikor először gitárt vett a kezébe. Lemaradása a stílus nagyjaihoz képest így jelentős, ezt pedig a szerdai fellépésén is érezni lehetett. Pengető nélkül, slide gyűrűvel szórakoztatta a közönséget és saját magát, azt azonban még a lelkes gitártáncoltatással sem tudta eltitkolni, hogy ő inkább jó dalszerző, mintsem virtuóz gitáros, vagy figyelemreméltó énekes.

Kilóra mért slágerei ennek ellenére mindig elérték a tömegeket. A nyolcvanas, kilencvenes években Rea rengeteg blues alapú, ám popzeneként eladható klasszikust alkotott meg, melyek a mai napig biztosítják számára a stadionkoncerteket és a rajongó közönséget. Szerda este azonban minden máshogy volt, mint azt sokan várták. A slágerek átalakultak, eredeti zeneiségüket Rea blues alapokra cserélte, így például a Julia című családi örömzenéjét csak a szöveg alapján lehetett felismerni. Egyedül az unásig ismert The Road To Hell volt az a darab, amit ugyan úgy hallhatott vissza a közönség, ahogyan a rádióból is ismerte.

A kilencven perc azonban sok volt a slide gitározásból, hiába sikerült remek dalokat összeválogatni a koncertre. Nagy kár, hogy az utolsó album szerzeményei közül csak egy szerepelt a repertoárban, pedig a színpadra állított óriási gitár, valamint a turné neve is a Santo Spirito Bluest idézte. Apró malőr volt csupán, hogy a basszusgitárosnak felállított mikrofon nem működött, így az énekes háttérvokál nélkül maradt, viszont az elővezetett műsor minden hiányosságot kárpótolt.