Nem mintha nem tudnám értékelni, hogy ennyi helyen megfordultam, de ha azt a szót hallom, hogy nyár, sokkal inkább érzések elevenednek fel bennem, mint sem emlékképek fesztiválokról, ferde estékről vagy családi nyaralásról. Ez a nyár kicsit más volt, mint a többi.

Néha magamnak sem tudtam megmagyarázni miért, de olyan egyszerű dolgok tudtak mosolyt csalni az arcomra, mint egy séta a homokban vagy csak a tudat, hogy nincsen semmi dolgom azon kívül, hogy létezem. Élénken él bennem a kép, ahogy édesapámmal sétálunk a vízparton, süti a hátunkat a nap, az arcomba fújja a hajamat a szél, telnek percek, csak gyalogolunk szótlanul egymás mellett és nem történik az égvilágon semmi. Figyelem, ahogy az árnyéka az enyém mellett magaslik, látom a lábnyomait és csak arra tudok gondolni, hogy mennyire büszke vagyok, hogy a lánya lehetek, mennyire jó, hogy nyár van és bárcsak örökké tartana ez az érzés.

Valami ilyesmit mesélnék, ha a nyárról kérdeznél.