Tiranától 140 kilométerre a hegyekkel körülölelt, érintetlen természeti környezetben, meseszép tengerparton figyeltük a lemenő napot. A pazar látvány fényképnek szinte már giccses. Vlora városában a három csillagos szállodánk színvonalát tekintve szerintem négy csillagot alaphangon megérdemelne. A tengerparton egyre több villa, szálloda alapkövét már letették. Pár év múlva talán itt lesz az új francia Riviéra. Nem is értem, eddig miért maradt ki ez az albán vidék a mindenre kész befektetők látószögéből.

További részletek a Világszám című műsorban. Az adás szombaton 10 órakor kezdődik az Inforádióban.

Napokig tudtam volna lubickolni a látványban, de tovább mentünk a déli partok felé, az ismeretlen "vad" paradicsomba. Az olajligetekkel borított hegyek lábánál az égszínkék tenger habjai "napoznak" a fehér homokon. Meredek sziklaszirtekre építették a kanyargós utat, bár néha úgy tűnt, mintha elfogyott volna a beton, és kavicsokon csorogtunk volna tovább. A szerpentines úton a hajtűkanyarokat túlélni embert próbáló feladat volt, a hatás pedig akkor fokozódott, amikor a szembe forgalom miatt a sofőr kicentizte a szakadékba zuhanás elkerülését. Néhány másodpercre oxigén nélkül maradtam az izgalomtól. Albán szamáron nyilván szerencsésebb lett volna, de akkor még jövő héten is ott lennék.

A hegyoldalban a kommunista időkben épített betonbunkerek találhatóak. Enver Hodzsa, a fegyveres kommunista ellenállás vezetője védekezésre alapozta Albánia katonai stratégiáját, és a szűnni nem akaró üldözési mániája eredményeként folyamatosan rejtekhelyeket építtetett békeidőkben is. A bunkerek száma feltehetőleg félmillió, de olykor nyolcszázezerről számolnak be az írások. A keménykezű diktátor példaképének Sztálint tekintette.

Llogara város után, Himarán keresztül jutottunk le Sarandára. Betonút és infrastruktúra zéró. A vérszemet kapott fiatal, albánok fillérekért kezdtek építkezni egymás után. A félkész betonrengetegben odaérkezésünkkor éppen akcióztak a rendőrök, és az engedély nélkül felhúzott villákat könyörtelenül ledózerolták. Ksamil településen keresztül értük el az UNESCO világörökség részeként elismert Butrimi ókori városmaradványait.

A kalandos út megérte végül is megérte. Dél-Albánia fehér homokos partján, mint  Baywatch statiszta rohangálhattam a tengerparton, a semmi közepén. A víz annyira tiszta, hogy a kavicsokat is megszámolhatnám az alján. Erre felé nem gyakoriak a hideg vizet kedvelő észak-európai népek, így a mediterrán klímához szokott, tikkasztó hőséget előnyben részesítő helyiek még nem mártóztak meg a 18 fokos tengerben.