Az eMeRTon-, Magyar Örökség-, KÓTA Tanári-díjas népdalénekes a Magyar népművészet és közművelődés kategóriában lett Príma díjas. 1982-ben a Debreceni Zeneművészeti Konzervatóriumban végzett magánének szakon. Ezután hazatért Turára, mint a művelődési ház művészeti munkatársa. A fehér foltnak számító Galga mentén elkezdte a népdalok gyűjtését, amelyből 1990-ben Rónai Lajossal könyvet jelentetett meg "Rózsát ültettem a gyalogútra" címmel. Közben óvodás-gyermekjátékkört és népdalkört vezetett Domonyban, tanított az aszódi népzenei műhelyben, táborokban, hat éven át a Kartali Asszonykórus, tíz éven át a Turai Énekmondók művészeti vezetője volt, mindig kiváló minősítéseket szerezve velük. Számtalan zenekarral dolgozott együtt, melyekkel több hangzóanyaguk is megjelent: a Tarisnyás népzenekarral énekelt Bagon, a Gajdos népzenei együttessel Egerben, duóban bejárta az országot Széles András citeraművésszel, Szabó András versmondó előadóművésszel. Életútjáról Lőrincz Sándornak vallott portrékönyvében. Jelenleg a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Népzene Tanszékének népi ének tanára. Népdalokból és főként egyházi népénekekből összeállított műsoraival koncertezik, jótékonysági esteken hirdeti kincset érő nemzeti örökségünket. Népdalokról, hagyományról, hitről és természetesen a Príma Primissima díjról beszélgettünk.

Gratulálunk a Príma díjhoz és a jelöléshez!

Köszönöm szépen.

Meglepte, hogy jelölték?

Igen. Felhívtak hivatalosan. Legalább kétszer kérdeztem vissza, hogy valóban engem szerettek volna hívni? Ekkor mondták, hogy december másodikára ne tervezzek programot, mert át kell venni a díjat.

Ön a Magyar népművészet és közművelődés kategóriájában nyerte el a díjat. Mit jelent az Ön számára a népdaléneklés?

Aki énekel, nem magára gondol elsősorban. Azért énekel, mert az ének kitárulkozás, az ének vallomás, az ének vigasz és eszköz egy másik emberhez, nagyobb közösséghez.  Az ének a lélek megtartó ereje. Azért van, hogy a szív el ne hervadjon. Az élet mit sem ér ünnep nélkül, az élet sivárabb ének nélkül, a lélek megfagy lélek nélkül. Az ünnep az élet virágoskertje. Az ének a legszebb virág benne. A legszebb virág a lélektől ragyog. Amióta énekelek, azóta tanítok is és szeretem megosztani az örömömet másokkal, ahogyan velem is megosztották ezeket a kincseket példaképeim. Domokos Pál Péter bácsi, Kallós Zoltán, Tímár Sándor, Marosi Júlianna és hosszan sorolhatnám. Úgy érzem, hogy így általam viszik tovább a létünkhöz tartozó emberi teljességet a tanítványaim. Egyrészt a Turai Énekmondók, másrészt a Liszt Ferenc Zeneművészeti egyetem falai között rám talált tanítványok.

A fiatalok szeretik a népdalokat, az éneklést? Van utánpótlás?

Igen. Nagyon boldog vagyok, hogy énekszóval beszélhetek erről a világról. Énekszóval juthatok el az ő szívükhöz, és ha az ember hiteles, akkor azt megérzik. Nemcsak a fiatalok, a pici gyerekek is. Azt gondolom, hogy amivel én egészíteném ki az énekszót, az nem más mint, hogy ezt a hallatlanul nagy kincset, a magyar kultúrát szólaltatom meg a „világ színpadán”. Persze nemcsak idézőjelben a világ színpadán, mert bejártam a világot. Azt hiszem, hogy büszkék lehetnek erre az adományra, de manapság ott tartunk, hogy az óvodától kezdve vissza kell tanítanunk ezt a tudást, mert feledésbe merül. Ahhoz, hogy ismét a gyökereinkbe kapaszkodva helyünket megtartsuk a Kárpát-medencében, ne legyünk kiszolgáltatva mindenféle szennyáradatnak, szükségünk van arra, hogy a mi ereinkben is eleink éltető ereje csörgedezzen, melyet az igazság, a becsület, a tisztesség és hazaszeretet táplál. A tanítványaim között már két végzett óvónő is van – illetve már három -, akik szelíden élesztgetik a gyerekekben a magyar öntudatot. Nagyon jó magyarnak lenni. Nem tudnék más lenni, és nagyon örülök, hogy ide születtem. A legszebb nyelven énekelhetek és imádkozhatok. Szólhatok azokról a lelki adományokról, amelyeket ki kell bontani a fiatalokban is. Az énekek erre nagyon alkalmasak. Ha például egy fiatal pár nem találja meg egymással a hangot, vagy nem tudja kifejezni a hangot, ami belül van a szívükben, akkor bármelyikük énekel egy gyönyörű népdalt, az biztosan megérinti a másik ember lelkét. Tehát hatalmas üzeneteket lehet átadni az énekeken keresztül. Jó látni, hogy egyre több „megszállott” fiatal énekel magyar népdalt. Eleink és mi, akik már nem éltünk hiába, erre lehetünk a legbüszkébbek. Nem is büszkeség ez, hanem hatalmas öröm, hogy sikerült átadni és visszatanítani azt a kultúrát, amibe ők igazán nem születhettek bele úgy, mint például én.

Milyen útravalót hozott a szülői házból?

Én itt a Galga mentén, a nyugati palócság legdélibb területén láttam meg a napvilágot, Nagyboldogasszony ünnepén és egy mélyen hívő katolikus családban cseperedtem föl. A Mária név is ajándék számomra. A gyermekkoromban erősen éltek még ezek a hagyományok. Turai házunkat úgy töltötte ki az énekszó, mint a szíveket a szeretet. A megtartó hit ereje kapaszkodó számomra ég és föld között, átsegít a fájdalmakon, mivel szüleimre már nem támaszkodhatok testi valóságukban, de azért kaptam tőlük az életet, hogy fáradt napjaikon remény legyek számukra és hangommal közvetítsem az Angyalok üzenetét az értő fülek felé. Szüleim és a nagyszüleim nagyon messzire látó emberek voltak és ezt a képességet én is örököltem. Ez nagy felelősség és nehéz teher, de igazságban élni boldogság. Ahogy figyelem a folyton változó világunkat azt gondolom, a kiválasztódás idejét éljük. Átsuhannak és megérintenek kapcsolatok, állandóan kiüresedett szívvel kell fogadni a megújulást. Szüleim csupán előre mentek helyet készíteni a gyermekeiknek. Itt vannak ők közöttünk minden lélegzetvételben  és számomra földi lét a pokol és a boldogság odaát vár ránk a mennyek országában. Nekünk még itt kell elénekelni, hogy miért születtünk erre a földre és hálát adok az égieknek, hogy az elsős tanító nénimnek – Fekete Lászlóné, Baba néninek – a férje volt az ének tanárom. Ők nagyon korán felfigyeltek az érézékenységemre. Tudtam, hogy nagyon sok embernek van gyönyörű hangja, de ők valami plusz töltést láttak bennem. Laci bácsi egyszer elvitt az egyik legkedvesebb barátjához, Rajeczky Benjámin zenetudóshoz, aki ciszter pap volt. Kérte, hogy hallgasson meg. Béni bácsi, amikor elénekeltem neki az énekeket, azt mondta neki: „Lacikám, Maczkó Máriáról még fogunk hallani.”

Így is lett. Nagyon sok elismerést kapott már pályafutása során, a Príma díj mennyiben más az Ön számára?

Azt gondolom, hogy ez egy életút díj. Azt gondolom, hogy nagyon nagy megtiszteltetés a számomra. Szoktam mondani, hogy ha valaki nem mutogatja magát, akkor egyszer csak elkezd ragyogni. Aki nem dicsekszik, azt észreveszik az emberek és valahogy a közelében szeretnének lenni. Aki pedig nem követel tiszteletet, azt elfogadják. Ami a legfontosabb, hogy én nem szeretnék küzdeni senkivel. Ha pedig nem küzdök senkivel, akkor hiszem, hogy velem sem képes megküzdeni senki. Ez egy hatalmas öröm az életemben és van miért hálát adnom, hiszen nagyon nagy hozott tudással voltak itt az őseim. Úgy gondolom, hogy ezt a díjat is – mint az összes többit -, helyettük veszem át, mert nekik nem adatott meg ez a tisztelet, ez az odafigyelés. Akár, ha a népművészet mestereire gondolok Turán. Egyre többet kellene, hogy a saját zenénket hallhassuk minden csatornán. Ha egyszer ez az idő eljön, akkor maga a boldogság lesz ezen a földön. Hagyni, hogy ezek az énekek hassanak ránk, dolgozzanak bennünk és megérjenek.

Köszönjük a beszélgetést.

A Prima Primissima küldetése, hogy példaképeket állítson a társadalom elé: azokat a kiválóságokat, akiknek teljesítménye, emberi tartása, értékrendje követendő lehet mindannyiunk számára. A díjat 2013-tól kezdve az OTP Bank gondozza és finanszírozza tovább. A 2016. évi Prima Primissima díj tíz kategóriájának harminc jelöltje közül – a szakmai elismerésen kívül – a közönség által legtöbb szavazatot kapott Prima a Demján Sándor által felajánlott 15 millió forinttal járó Közönségdíjban részesül. A jelölteket ezen a linken tekinthetik meg és SMS-ben lehet szavazni rájuk.