Az álmos utazók a hatalmas kiabálásra kinyitják a kabinjaik ablakát, és meglepődve veszik észre, hogy az arabok a vizen közlekedve próbálnak üzletet kötni azokkal, akik már korábban észrevették őket. Kis csónakjukkal ugyan nem tudnának lépést tartani a hatalmas hajóval, de erre is találtak megoldást: csákányos kötelet dobnak az egyik oldalsó korlátra, és vontatják magukat.

A turisták először nem is értik, hogy mit szeretnének a potyautasok. Talán rabolni jöttek, mint az igazi kalózok? Szerencsére egyáltalán nem erről van szó. A városokban portyázó árusokhoz hasonlóan, ők sem lopni, hanem eladni szeretnének, az más kérdés, hogy ezért képesek a legelképesztőbb trükköket is bevetni. Ha pedig valaki azzal próbálna védekezni, hogy nem ismeri a nyelvüket, azonnal elmagyaráznak mindent angolul, németül, spanyolul, vagy akár kézzel-lábbal is.

Aki nehezen tud nemet mondani, jobb, ha azonnal becsukja az ablakot, a városban pedig a közelükbe sem megy, hiszen amint egy pillantást vetünk a portékára, az árus addig nem szakad le rólunk, amíg nem vásárolunk valamit. Aki megfog egy szobrocskát, vagy egy skarabeusz bogarat ábrázoló táblát, annak biztosan a kezéhez tapad: többé nem engedi neki az árus, hogy visszaadja, de még azt sem, hogy a földre tegye és elfusson. Ettől nem kell túlzottan megijedni, mert ez mind része az alkudozással járó színjátéknak.

A csónakban ülők főként kendőket árulnak, hiszen ezeket a legkönnyebb feljuttatni a kabinokba, de lapul még a csónakjuk alján néhány ruha is – könnyen lehet, a felpróbálásukra nemigazán alkalmasak a körülmények. Ha vásárolni szeretnénk, a legjobb, ha alkudozunk, hiszen könnyen engednek az árból, és szinte sértésnek veszik, ha azonnal beleegyezünk a modott összegbe. Ha mégsem vásárolunk tőlük, mindenesetre megmosolyoghatjuk elszánt leleményességüket, és azonnal át fogjuk értékelni az otthoni aluljárós öv- és pamutbugyi árusokat.