Tihanyban sütik a látott halat
[debreczeni.l] publikálva: 2009-10-20 00:00:00 | Nyomtatás
A Balaton heringjének is mondott gardát kóstolhatják meg azok, akik ellátogatnak október 24-25-én Tihanyba, a hagyományos Garda fesztiválra. A „látott hal” egykor ezüstösen csillogó, óriási rajokban vándorolt a tóban.
Tihany történetéhez szervesen kapcsolódó gardával, a "látott hallal" kapcsolatos hagyományok őrzése. Gardahalászat, gardasütés, kirakodóvásár, kulturális programok. A rendezvény második napján halászlé- és halételfőző verseny várja az érdeklődőket.
A garda a Balaton heringje.
Tihany egyik nevezetessége a garda, a látott hal, még a település címerére is rákerült. Azért nevezték látott halnak „Balaton heringjét”, mert az óriási, ezüstösen csillogó halrajokat a tihanyi szirtfokról figyelte, látta az egyik halász, aki integetéssel irányította a halászbárkákat. Szerencsére még élnek a régi halászok közül, akik tudják, hogyan halászták ezt a különleges halat. Az ő elmondásuk alapján elevenítik fel ezt a régi szokást. A vendégek hajókról követik a halászatot. Amikor kifogják a gardákat, utána a perjel úr megáldja a halat az Apátságban, majd tavalyi szőlővenyigére húzzák a beirdalt, bepaprikázott halakat, körbe a földbe szúrják, és parázson megsütik.
Ezt a régi hagyományt egészítették ki halászléfőző versennyel, halászati bemutatóval, halas játszóházzal, szórakoztató programokkal, táncházzal. Borbemutató, gasztronómiai előadás, felvonulás, játék, vetélkedés teszi még izgalmasabbá ezt a két napot.
Galéria:
A kategória további hírei:
Egy magyar recepciós mesél
Életveszélyes a túrázás
3. Emeletes ülések a repülőkön
Ez (is) lehet a jövő
Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el
5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap
Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó
Két év tombolás után csak a férj
7. Nádas Tamás barátom emlékére
Lezuhant a műrepülő világbajnok
8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat
A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye
9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket
Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat
Szex kölcsönbe
1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban
Sztárjainkat is utolérte a szerelem
2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian
Hiányzó gyémántok
3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt
Készen állsz?
4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez
Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől
5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy
Elmondjuk, miért!
6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi
Köztük vagy?
7. Jolie keményen megvádolta Pittet
„Történt családon belüli erőszak…”
8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!
Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?
9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár
Nem akárhol buktak le
10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után
A királyi családban sem fenékig tejfel az élet
Szépség és kitartás