Megtalálták az igazi pünkösdi királyt - Fotó

Lovaglásban kellett igazán otthon lenni

[szorenyi.p] publikálva: 2013-05-20 14:56:00 | Nyomtatásprint

hírkép

MTI Fotó: Kelemen Zoltán Gergely

A sikerrel teljesített ügyességi feladatok után Papp Norbert nyerte el a pünkösdi király címét az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban rendezett versenyen. A Fedor nevű lovát megülő fiatalember nyolc lovas közül bizonyult a legjobbnak.


A selejtezők során az állatokat szőrén megülő lovasoknak első feladatként egy póznára felkötött piros szalagot kellett megszerezniük. Akadt versenyző, akinek már ez a próbatétel is szinte megoldhatatlan kihívást jelentett, neki egy az oszlopra villámgyorsan felkapaszkodó néző nyújtott segítséget.

A következő próbákon a versenyzők arról adhattak számot, miként bánnak lóháton a fokossal: előbb ügetés közben kellett pénzes bugyellárist felemelniük, majd egy magasból lelógó almát csaptak szét fegyverükkel.

A legényeknek ezt követően három tojást markukba fogva kellett lovukra felszállni, majd a lehető leggyorsabban körbevágtatni úgy a pályán, hogy a szállítmány minden darabja sértetlen maradjon. Majd vaskos birkabőrt emeltek föl a földről paripájuk hátára, és a teherrel kezükben ügettek végig a pályán. A selejtező utolsó teendőjeként pedig lovuk hátára állva kellett leszakítaniuk egy magasba függesztett fűzfakoszorút.

Az elődöntőben lovas birkózással döntöttek arról, ki lesz az a két lovas, aki megküzdhet a pünkösdi királyi címét. A végső győzelmet Papp Norbertnek sikerült kivívnia azzal, hogy egy hosszú sprint után Kovács Krisztián előtt sikerült megszereznie a királyi címet jelentő koszorút.

Papp Norbert, aki egy éven át viselheti a kitüntető címet, úgy vélte, a sikert jórészt Fedor nevű lovának köszönheti, de a győzelemben ügyessége mellett közrejátszott a szerencse is.

© vilagszam.hu

(Forrás: MTI)




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
PÉNZTÁRCA
A járvány és a gazdaság
Szerdáig várjon a tankolással
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Buenos Airesben jártunk
Képek, impressziók és tudnivalók
RECIKLI
Légzéskönnyítés Forma 1-es segítséggel
Egy hét alatt fejlesztették

Itt jártunk: Törökország

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.03.29. 18:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét
2024.03.30. 10:05 Világszám - Inforádió
Húsvéti szokások a világban
2024.03.31. 10:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--