Meghalt Sztálin lánya

Az idős asszony 85 éves volt

[szorenyi.p] publikálva: 2011-11-29 06:53:00 | megtekintve: 3434 | Nyomtatásprint

hírkép

A hírhedt szovjet diktátor lánya már a 60-as évek óta nem a Szovjetunióban élt. 1967-ben disszidált. Indiában, az ottani amerikai követségen kért menedékjogot. Éppen 3. férjének hamvait vitte vissza szülőhazájába. Érdekesség, hogy 2 felnőtt gyerekét otthon hagyta.


Allilujeva gyűlölte apját, és ezért Sztálin halála után a rejtélyes körülmények között elhunyt anyja családi nevét vette fel. Indiából egy rövid svájci kitérő után New Yorkba érkezett, ahol a Húsz levél egy baráthoz című, bestsellerré vált önéletrajzi kötetével szerzett magának írói hírnevet és a megélhetéshez szükséges egzisztenciát.

Kattintson ide és vigye el az ingyenes thaiföldi utazást!

Azért jöttem ide, hogy megtaláljam az önkifejezés lehetőségét, amelyet Oroszországban oly sokáig megtagadtak tőlem" - nyilatkozta az akkor 41 éves asszony. Mint mondta, szerinte nincsenek kommunisták és kapitalisták, csak jó és rossz emberek, és a vallásban is megnyugvást talált. 2007-ben a róla készült portréfilmben úgy nyilatkozott, hogy noha átállt az egyik oldalról a másikra, a személyisége bonyolultabb ennél, és ezért sohasem fogják teljesen megérteni.

Alekszej Koszigin szovjet miniszterelnök a szökése után "betegnek" és "erkölcsi szempontból ingatag személynek" bélyegezte őt, akinek célja nem más, mint a rendszer és az ország lejáratása. A The Washington Times egy 1992-ben megjelent írása szerint a szovjet titkosszolgálat, a KGB merényletet tervezett Szvetlana ellene, de aztán letett erről, mert a nyomok túlságosan is egyértelműen Moszkvába vezettek volna.

Szvetlana az apját "erkölcsi és szellemi szörnyetegnek", a szovjet rendszert "mélyen elkorrumpálódottnak" nevezte, a KGB-t pedig a Gestapóhoz hasonlította. A Levelek után még három könyvet írt.

Szvetlana 1926 február 28-án született, Sztálin egyetlen lányaként. Az egyik bátyja, Jakov 1941-ben hadifogságba esett és egy náci koncentrációs táborban halt meg, a másikat, Vaszilijt az alkohol vitte el 1940-ben.

1949-ben szerzett diplomát a Moszkvai Állami Egyetemen, majd tanárnőként és fordítóként dolgozott, és bejáratos volt az irodalmi körökbe. Népszerű volt, az apja országlása idején lányok tömegei kapták az ő keresztnevét, sőt, egy kölnit is elneveztek róla. Az első szerelmét, egy zsidó filmest, Sztálin 10 évre száműzte Szibériába. Mindkét ezután kötött házasságából született egy-egy gyermeke, és mindkettő válással végződött. Utoljára William Wesley Peters építészhez ment hozzá, akitől szintén született egy lánya, s akivel szintén felbontotta frigyét.

1984-ben, 58 évesen visszatért a Szovjetunióba, hogy együtt élhessen a gyermekeivel. Moszkvában, majd Grúziában élt, visszakapta a szovjet állampolgárságát, és elítélően nyilatkozott az Egyesült Államokban és a Nagy-Britanniában eltöltött éveiről. Alig egy évvel később, a rokonaival való viszonyának megromlására hivatkozva, kérelmezte, hogy ismét távozhasson, majd Amerikába utazott és soha többé nem tért vissza Oroszországba.

Sztálin lányának egyetlen fia, a kardiológusi pályára lépett Joszif Morozov 2008-ban, Moszkvában halt meg, 63 éves korában. Első lánya, aki 1950-ben Jekatyerina Zsdanova néven született, vulkánkutató Kelet-Szibériában.

© vilagszam.hu

(Forrás: MTI)



Galéria:


Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz

Egy diktátornő hétköznapjai

A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Példátlan szárazság Magyarországon
1901 óta nem esett ilyen kevés eső
PÉNZTÁRCA
Levelet kaptam Kadhafi lányától
Átverések tömege a neten
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Jól startolt Ipolytarnóc
Ismét látogathatók az ipolytarnóci ősmaradványok
RECIKLI
Világító napkollektor-piramisok
Turistalátványosságnak is jók volnának
DSC05268_resize.JPG
DSC05375_resize.JPG
DSC05263_resize.JPG
DSC05303_resize.JPG
DSC05334_resize.JPG
DSC05329_resize.JPG
DSC05264_resize.JPG
DSC05284_resize.JPG
DSC05328_resize.JPG
DSC05248_resize.JPG
DSC05372_resize.JPG
DSC05392_resize.JPG
DSC05353_resize.JPG
DSC05398_resize.JPG
DSC05383_resize.JPG
DSC05331_resize.JPG
DSC05282_resize.JPG
DSC05317_resize.JPG

Itt jártunk: Üzbegisztán

TOP
PIKÁNS

1. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

2. Gondolatrendőrség, műcunami, szupervírus

A világ új fegyverei lehetnek

3. Sexy Airlines repít a fellegekbe

Levetkőznek a stewardessek

4. Ilyen a vámpírszex

Vámpírnász az avaron

5. Férfiképző helyett asszonyképző induljon!

Mi úgyis mindent tudunk

6. Kuvaitban pénzt fognak osztani?

Nem férnek el az aranyrudak

7. Tökéletes anyuka lesz

Papp Orsi bemutatkozik

8. A lézerblokkoló használata nem szabálytalan!

A traffipax elhárítható legálisan

9. Doktorok a kifutón

Dr. Nagy Levente bemutatkozik

10. Adonisz utódjait akarja feleségként

Szőke Szabolcs bemutatkozik

1. A papság előtt is voltak meleg férfiak

Nőként temettek el egy férfit 7500 évvel ezelőtt

2. Nekünk van a legnagyobb péniszünk Európában

Egy különös felmérés hízelgő eredménye

3. Ilyen lesz a választható pornó Angliában

Furcsán korlátoznák az internetes szexet a britek

4. Hitler, mint Messiás

A náci diktátor vallási őrülete

5. Nem beszélsz klingonul? Elválok!

Mókás angliai válóperek

6. Földönkívüliek alumíniumtömbje Romániában

Újabb bizonyíték arra, hogy nem vagyunk egyedül

7. Szexsérülés és még kártérítést is kap

A munkáltató fizet az ausztrál kormányalkalmazottnak

8. Damu nem bujkálhatott tovább

A kórházból vitték el a rendőrök

9. Ne üdülj a Facebookkal!

Elveszhetnek az érzelmeid

10. Macska-gyilkosságok Egyiptomban

Az isteneknek szánták őket ajándékba

Ajánljuk

A felső légutat fenyegető téli-tavaszi veszélyek

Védjük légutunk egészségét a hidegben, fertőzések és pollenáradat idején

Tv-műsorainkból
Műsoraink
05.18. 18:35 Világszám - Inforádió
Egyiptom -Sharm el Sheikh, Hurghada
05.19. 10:05 Világszám - Inforádió
Líbia
05.20. 10:35 Világszám - Inforádió
Egyiptom -Sharm el Sheikh, Hurghada(ism.)
Közösség
Nap lánya

Vízesésnél csinálná

Szófelhő / Archív
utazaskiallitas2012
(x)Bezárás