Idén nyáron másképp fürdünk

Tájékozódj, mielőtt elpakolod a fürdőruhát

[Kail] publikálva: 2020-05-13 12:38:00 | Nyomtatásprint

hírkép

A magyarországi fürdőkben jövő nyárig biztosan nem lehet számítani a korlátozások teljes feloldására, a hamarosan nyitó fürdőkben egyelőre a korábbi vendégszámnak a fele lehet, és csak a szabadtéri medencék üzemelhetnek - mondja a Magyar Fürdőszövetség elnöke.


Boros László Attila ismertette, a legtöbb fürdőben a fokozatos pünkösdi nyitásra készülnek, sok nagyobb fürdő pedig később, júniusban nyit. A pünkösdi nyitást is tesztüzemnek kell tekinteni - jegyezte meg. Hozzátette, az egészségügyi előírások, járványügyi óvintézkedések miatt fajlagosan megnőnek az üzemeltetési költségek, többlet munkaerőt, eszközvásárlást igényelnek.

A pontos, és részletes, minden fürdőre kötelező érvényű üzemeltetési feltételek megérkeztek a Nemzeti Népegészségügyi Központtól (NNK).

Ezek alapján a felére korlátozódik az egy-egy fürdő által fogadható vendéglétszám, így minden fürdő nagyjából a normál kapacitásának, befogadó képességének a felével üzemelhet. Az előírás szerint egy főre 4 négyzetméter vízfelületet kell biztosítani minden szabadtéri medencében, a szabadtéri zöldfelületeken pedig 16 négyzetmétert. A szolgáltatások közül kizárólag a szabadtéri medencék nyithatnak meg.

Ahol működik, a sorban állás elkerülése érdekében online jegyvásárlást javasolnak. A fürdők pénztárainál felfestéssel kell jelölni a betartandó távolságot, és a lehető legtöbb pénztár megnyitására törekednek a várakozás elkerülése érdekében.

A pénztárosoknak kesztyűt, szájmaszkot, vagy plexi védőfalat biztosítanak majd. A beléptetésnél kézfertőtlenítőt biztosítanak a vendégeknek - sorolta. A belső vendégforgalmi részeken rendszeres fertőtlenítő takarítást végeznek, a kilincseket, korlátokat, villanykapcsolókat, vizesblokkokat óránként takarítják, fertőtlenítik - tette hozzá. Az élményelemek közül üzemelhetnek a csúszdák, és azok, amelyek nem járnak vízfelszín feletti hatással, légbefúvással, például a zuhatagok, nyakzuhanyok nem működhetnek. Az örvények, sodrófolyosók működhetnek.

A gőz-, és szauna létesítményeket nem lehet megnyitni - mondta. A gyógyvizes medencék és termál medencék nem nyithatnak meg, közöttük azonban megnyithatnak azok a medencék, amelyeknek engedélyezett fertőtlenítőszer-adagolása van.

Boros László Attila meglepetésnek nevezte, hogy elindulhatnak a fürdőkben az "aeroszol képződéssel nem járó" egészségügyi szolgáltatások, az eljárásrend betartásával. A fürdőgyógyászati kezelésekhez nem kell vírusteszt, ugyanakkor a szakorvosi vizsgálat és a kezelés is csak előzetes bejelentéssel történhet - ismertette. A játszóterek is megnyithatnak a strandokon, gyermekanimációt és csoportos foglalkozásokat azonban nem lehet tartani.

Országszerte a szövetség tudomása szerint négy-öt fürdő nyitott meg már az előző hétvégén, a részletszabályok ismerete nélkül. Az elnök ezt felelőtlenségnek nevezte. A fürdőbe készülőknek azt javasolta, hogy tájékozódjanak előzetesen az adott fürdő napi kapacitásáról, akár telefonon.

© vilagszam.hu

(Forrás: MTI)




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
PÉNZTÁRCA
Különleges pénzügyi oktatás Nyíregyházán
Inspiratív pénzügyi edukáció egy tudatosabb generációért
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Városi legendák és a valóság
Rejt-e titkokat a Parlament?
RECIKLI
Grabowski falra mászott a nyolckerben
Újabb tűzfal lett színes

Koronavírus és turizmus

TOP
PIKÁNS

1. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

2. Rendőrök a budapesti robbanás áldozatai

Megváltozik a főváros közlekedése a lezárások miatt

3. Weisz Fanni gyönyörű volt Áder János oldalán

Az államfő beszédét jeltolmácsolásban is láthatták

4. Már tudni, kié a Dunában talált 130 ezer euró

A bécsi rendőrség szerint nem történt bűncselekmény

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Szülés a villamosmegállóban Budapesten

Rendőrök voltak a bábák

2. Szexbabák a stadion lelátóján

Szabadkozik a koreai klub

3. Kivédeni a koronaválást

Japánban betömték a piaci rést

4. Kim rejtegetett gyermekei

Csak Dennis Rodman tudja

5. Magyar lánypiac Németországban

Öt év alatt tudták felszámolni

6. Három évig bujkált Budapesten az ír pedofil

Gyermekpornót találtak a számítógépén

7. Me too - Weinstein peren kívül megegyezett

47 millió dollárjába fáj

8. Jönnek az e-babák

Tíz év múlva már minden második újszülött ilyen lesz

9. Vád alatt a pedofil milliárdos börtönőrei

Bill Clinton női ruhában

10. Minden, ami vagina

Új múzeum nyílt Londonban

Műsoraink
2020.05.29. 18:35 Világszám - Inforádió
Horvátország vírus után
2020.05.30. 10:05 Világszám - Inforádió
Görög nyaralás
2020.05.31. 10:35 Világszám - Inforádió
Horvátország vírus után ism.
Közösség
Nap lánya

Zúg a Volga

Szófelhő / Archív
--