Hódít a víz alatti turizmus

Élmények sokasága

[Kail] publikálva: 2020-06-29 16:57:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Világszerte egyre nagyobb teret hódítanak azok a merülő túrák, ahol már képzett búvárnak sem kell lenni - hála a technológiának.



A Föld 70 százalékát fedő tengerek és óceánok világa még mindig kevésbé ismert, mint a szárazföld. Ez nem meglepő, hiszen egyrészt költséges a felfedezése, másrészt pedig technikai tudás kell hozzá, ami csak búvárvizsgák teljesítésével elérhető. A víz alatti turizmus fejlődésével egyre több kapu nyílik meg azok számára is, akik testközelből szeretnék látni a tengerek és óceánok világát a nyaralás alatt, vagy kifejezetten ebből a célból választanak úti célt. A Conrad Maldives Rangali Island 2018-ban nyitott a világ első víz alatti szállodájaként, az Under pedig 2019 óta várja Norvégiában azokat, akik egy fjord vízfelszíne alatt szeretnék elfogyasztani a vacsorájukat. Az ausztráliai Whitsunday-szigeteken a Nagy Korallzátony világát fedezhetik fel, egy ott kialakított vízalatti szoborparkkal, a Ngaróval egyetemben a látogatók.


A víz alatti hotelek, éttermek, üvegpadlós hajók és víz alatti művészeti galériák, szoborparkok jelentik tehát az új trendet a Maldív-szigetektől Norvégián át egészen Ausztráliáig. Világszerte egyre szaporodnak azok a helyek, ahol a befektetők felismerik a vízben rejlő lehetőségeket. Sőt, a merüléshez már búvárvizsga sem kell, hiszen a technológiának hála, egészen mélyre is le lehet merülni különleges felszerelésekkel és miniatűr tengeralattjárókkal. Arra is van lehetőség, hogy a tengerfenéken sétáljunk, anélkül, hogy oxigénpalack lenne a hátunkon. Ez egy erre a célra kifejlesztett különleges géppel és búvárruhával lehetséges, ami pusztán csövekkel biztosítja a légzést a víz alatt.

Ezek a különleges lehetőségek egyelőre csak a jómódúaknak elérhetők, akik akár több tízezer dollárt is készek kifizetni egy néhány órás exkluzív mélytengeri élményért.

Kihívást jelent, hogy fenntarthatóvá tegyék az iparágat és ne szennyezzék vele tovább a nyílt vizeket, melyek erősen megszenvedik az emberi tevékenységet. A víz alatti  turizmus ugyanakkor segíthet is:  közelebb hozza az emberekhez a tengerek és óceánok világát, így azok is szívügyüknek tekinthetik bolygónk vizeinek egészségét, akik korábban nem érezték magukénak a problémát.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Elkészült a hibrid repülő
Jelentősen csökkenhet a repülés költsége
PÉNZTÁRCA
Most meg nem tudják eladni a maszkokat
40 millió maradt a franciák nyakán
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Séta a hatszáz éves kövezeten
Mennyei nyugalom a pálos kolostor romjai között
RECIKLI
Mocsárban terem a pénz!
Kiváló befektetés az energiafűz

Koronavírus és turizmus

TOP
PIKÁNS

1. Gyilkossági ügyben fogták el a 19 éves férfit

Fejlemény a füzesabonyi gyilkosság ügyében

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Kanye West indul az elnökválasztáson

Kim Kardashiannal közösen célozzák meg a Fehér Házat

2. A színész nyakának ugrott az óriáspatkány

Megkergültek a járványban

3. Karanténban a násznép Tolnában

Az anyakönyvvezető sem úszta meg

4. Szülés a villamosmegállóban Budapesten

Rendőrök voltak a bábák

5. Szexbabák a stadion lelátóján

Szabadkozik a koreai klub

6. Kivédeni a koronaválást

Japánban betömték a piaci rést

7. Kim rejtegetett gyermekei

Csak Dennis Rodman tudja

8. Magyar lánypiac Németországban

Öt év alatt tudták felszámolni

9. Három évig bujkált Budapesten az ír pedofil

Gyermekpornót találtak a számítógépén

10. Me too - Weinstein peren kívül megegyezett

47 millió dollárjába fáj

Műsoraink
2020.07.03. 18:35 Világszám - Inforádió
Csehország
2020.07.04. 10:05 Világszám - Inforádió
Lengyelország
2020.07.05. 10:35 Világszám - Inforádió
Csehország ism.
Közösség
Nap lánya

Sikerét nem csak a Pathénak köszönheti

Szófelhő / Archív
--