Egy görög Magyarországon
[szorenyi.p] publikálva: 2011-12-01 17:27:00 | megtekintve: 2113 | Nyomtatás
Görög templom Baloianniszban
magyarországon, Budapesttől nem is messze létezik egy falu. Beloiannisznak hívják. Még 1949-ben kerültek ide az emberek. A politika sodarta őket hozzánk. Miképpen látja egyikőjük Beloianniszt 20 éveel a rendszerváltás után? Erről írt levelet a Világszámnak.
Legutóbbi budapesti látogatásom során újra felidéződtek bennem gyermekkorom emlékei, az az időszak, amikor is édesanyámmal és nővéremmel, valamint több száz észak görögországi földművessel együtt az 1949. novemberben legyőzött görög kommunista felkelők fogjaiként Magyarországra kerültünk.
A falu eredeti neve Görögfalva volt, de a kommunista ?hős? Nikosz Beloiannisz - aki illegálisan lépett Görögországba megpróbálva újjáéleszteni a kommunizmust, erőszakkal megragadni a hatalmat és felállítva Görögországban a ?Népek Köztársaságát? - 1953. március 30-ai kivégzése után a falut önkényesen róla, Beloiannisz-nak nevezték el. (Nikosz Beloianniszt bírósági határozatot követően elfogták és kivégezték Görögországban) Beloianniszban a görögök többsége kommunisták túszai voltak, akikbe próbálták propagandával belesúlykolni a kommunizmust. Emlékszem a következő iskolás dalra: ?Oh Moszkva, az emberek szíve itt érted dobog?.
Kezdetben a magyarok nem voltak velünk, görögökkel túl barátságosak, hiszen abban a tudatban voltak, hogy mi a kommunizmus lelkes híveiként, önkéntesen hagytuk el országunkat. Később kedvesebbekké váltak, amikor megtudták, hogy nem vagyunk kommunisták és hogy erőszakkal hurcoltak el bennünket Magyarországra.
1953 novemberében a beloianniszi görög lakosság százai mentek a Magyar Parlament elé és követelték visszatelepítésüket szülőföldjükre, Görögországba. Ezek a tiltakozások, amelyek a fogvatartó kommunisták ellen irányultak, végül lehetővé tették, hogy a Vöröskereszt közreműködésével 1954 februárjában több, mint 1200 beloianniszi görög, jómagamat is beleértve, visszatért Görögországba. Mások később tértek vissza, illetve voltak olyanok, akiket személyes kapcsolatuk Magyarországon tartott.
Feltételezem, hogy egy fanatikus bolsevik, Nikosz Beloiannisz tiszteletére elnevezett magyar falu, egyrészt támadásként hat a magyarságra nézve, akik óriási erőfeszítéseket tettek a kommunizmus alól történő felszabadulásukért, másrészt a magyar kormány számára is sértő, aki az ország kommunista jegyeinek kitörlésére tesz erőfeszítéseket. Ezen erős ellenérzések mellett a Beloiannisz név a mai napig használatban van Budapesttől alig egy órára található település elnevezésében, annak ellenére is, hogy Beloiannisz saját életben lévő fia is úgy említi a kommunizmust, mint a XX. század legnagyobb csalása.
Úgy érzem, hogy ha továbbra is Beloiannisz marad a falu neve az sértő az 1956-os forradalom hősei és áldozatai, illetve a sztálini kegyetlenség áldozatai számára is egész Európában.
Ha az oroszok átnevezték Leningrádot Szentpétervárra, akkor a magyarok miért ne tehetnék meg két évtizeddel a kommunizmus ledöntését követően, hogy Beloianniszt eredetei nevére, Görögfalvára kereszteljék?
(Andonios N. Venetis)
Galéria:
A kategória további hírei:
Szex kölcsönbe
2. Gondolatrendőrség, műcunami, szupervírus
A világ új fegyverei lehetnek
3. Sexy Airlines repít a fellegekbe
Levetkőznek a stewardessek
Vámpírnász az avaron
5. Férfiképző helyett asszonyképző induljon!
Mi úgyis mindent tudunk
6. Kuvaitban pénzt fognak osztani?
Nem férnek el az aranyrudak
Papp Orsi bemutatkozik
8. A lézerblokkoló használata nem szabálytalan!
A traffipax elhárítható legálisan
Dr. Nagy Levente bemutatkozik
10. Adonisz utódjait akarja feleségként
Szőke Szabolcs bemutatkozik
1. A papság előtt is voltak meleg férfiak
Nőként temettek el egy férfit 7500 évvel ezelőtt
2. Nekünk van a legnagyobb péniszünk Európában
Egy különös felmérés hízelgő eredménye
3. Ilyen lesz a választható pornó Angliában
Furcsán korlátoznák az internetes szexet a britek
A náci diktátor vallási őrülete
5. Nem beszélsz klingonul? Elválok!
Mókás angliai válóperek
6. Földönkívüliek alumíniumtömbje Romániában
Újabb bizonyíték arra, hogy nem vagyunk egyedül
7. Szexsérülés és még kártérítést is kap
A munkáltató fizet az ausztrál kormányalkalmazottnak
8. Damu nem bujkálhatott tovább
A kórházból vitték el a rendőrök
Elveszhetnek az érzelmeid
10. Macska-gyilkosságok Egyiptomban
Az isteneknek szánták őket ajándékba
A felső légutat fenyegető téli-tavaszi veszélyek
Védjük légutunk egészségét a hidegben, fertőzések és pollenáradat idején
Vízesésnél csinálná