Glamour Party az Operettszínházban

Lakatos Márk szerint a divat halott – pedig nem is

[V.J.] publikálva: 2015-03-23 10:52:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Idén már hetedik alkalommal adták át a GLAMOUR olvasóinak a díját, ezúttal, ha lehet, még az eddigieknél is pazarabb környezetben, a Budapesti Operettszínházban. A helyszínre szokás szerint már este 7 óra körül folyamatosan érkeztek a meghívottak.


Nemcsak a helyszín volt új, de új volt a házigazda, Kembe Sorel is, illetve idén először exkluzív fellépő is volt a GLAMOUR Women of the Year gálán, a rendkívül szimpatikus Blahalouisiana, akik valójában elindították a díjátadót a színpadon. 
A szokásoknak megfelelően főszerkesztő, Maróy Krisztina adta át Az év hősnője díjat Bódis Krisztának. Az írónő, pszichológus és dokumentumfilmes a Van Helyed Alapítvány modellprogramjával hosszú ideje dolgozik, az ózdi Hétes telepen segít hátrányos helyzetű gyerekeknek.

Az év színésznője díjnak újra Osvárt Andrea örülhetett, az év énekesnője idén Hien lett, aki a Metro Gasztroakadémiájának vezetőjétől, Bereznay Tamástól vehette át a Women of the Year díjat.

Lakatos Márk "A divat halott"- felkiáltással érkezett a színpadra. Persze, aztán elmondta, hogy szerinte jó divattervezők, innovációk nélkül nincs divat, ezért fontos, hogy figyeljünk a fiatal tehetségekre. Ezt követően kiderült, hogy idén a divattervezők közül Bódis Boglárka, az Elysian dizájnere volt az olvasók kedvence.

Az év sportolónője díjat a GLAMOUR olvasói Hosszú Katinkának szavazták meg. A sokszoros világcsúcstartó úszónő éppen Kaliforniában edzőtáborozik, viszont videón jelentkezett be és köszönte meg a díjat.

Természetesen idén sem maradhatott ki a plusz egy kategória.Megtudhattuk, hogy a GLAMOUR olvasói szerint 2015-ben az író, Lakatos Levente a legsármosabb pasi.

Miután mindenki minden díjat megkapott, kezdetét vette a Glamour party és mindenki óriásit bulizott.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
PÉNZTÁRCA
Üres strandok, hotelek
Helyzet a Thomas Cook csődje után
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Ez a nyaralás más lesz
Felejtse el a svédasztalt az idén
RECIKLI
Több baktérium van rajta, mint a vécédeszkán
Minden nap a szánkhoz emeljük mégis

Itt jártunk: Törökország

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.04.05. 18:35 Világszám - Inforádió
New York 1.
2024.05.06. 10:05 Világszám - Inforádió
New York 2.
2024.05.07. 10:35 Világszám - Inforádió
New York 1. ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--