Ezentúl fizetni kell a Magas-Tátráért

A természetvédelmi területeket védik így

[szorenyi.p] publikálva: 2013-09-17 13:44:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Fizetőssé tenné a Magas-Tátra és az észak-szlovákiai Pieninek védett területeire való belépést a szlovák állami környezetvédelmi felügyelet - közölte az intézmény illetékeseire hivatkozva a Hospodárské Noviny szlovák gazdasági lap. A tervek szerint a belépőkből befolyó összeget a túraútvonalak karbantartására, valamint a hegyi turizmushoz kötődő infrastruktúra kiépítésére fordítanák.


Az alapötlet nem számít teljesen újnak a régióban, hiszen a Tátra lengyelországi részén már két évtizede szednek belépőket, ezek ára egy felnőtt esetében egy eurónak megfelelő összeget (mintegy 300 forint) tesz ki - számolt be a részletekről a szlovák lap, amely szerint a Tátra védett területein is hasonló belépőárban gondolkoznak a környezetvédők.

Szlovákiában jelenleg csak a Szlovák Paradicsom területére való belépésért kell fizetni, itt egy felnőtt jegy ára másfél euró, a gyerekek után és a nyugdíjasoknak pedig 50 eurócentet kell fizetni. A Szlovák Paradicsomban azonban a helyi önkormányzatok, nem pedig a környezetvédők kapják a jegyeladásból befolyt összeget.

A belépők bevezetése tervének hátterében a HN szerint az állhat, hogy bár az állami környezetvédőknek eddig is lett volna módjuk arra, hogy a védett területeken belépőt szedjenek, arra azért nem kerítettek sort, mert a beszedett pénz a központi környezetvédelmi alapba folyt volna. A jövő évtől azonban ezen a téren hatásköri változások állnak be és így a belépőkből származó bevétellel már közvetlenül a környezetvédők gazdálkodhatnak.

A belépők bevezetése a jövő évben esedékes, addig azonban még döntésnek kell születnie arról, hogy az intézkedés konkrétan mely területeket érinti. A döntést várhatóan még egyeztetések sora előzi meg, mivel azoknak a területeknek egy része, amelyeken az SOP a belépőt bevezetné, nem állami tulajdonú, hanem egyházi és magánkézben lévő terület.

© vilagszam.hu

(Forrás: MTI)




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Vadállatok a nagyvárosban
Tragikus és vicces történetek karantén idején
PÉNZTÁRCA
Messinek ez nagyon kínos
Adócsalás miatt hallgatták meg a világsztárt
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Látta már a Balaton legmenőbb strandját?
Limitált helyek, ötezer a beugró
RECIKLI
Őskori közösségi háló
Már 300 ezer éve is megvolt

Zarándokutak

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

2. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

3. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

4. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

5. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

6. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

7. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

8. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

9. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

10. El sem akarjuk hinni, hogy válna Varga Judit

Egy bulvárlap círt cikket, a házaspár reagált

Műsoraink
Május 12. péntek 19.05 18:35 Világszám - Inforádió
Ecuador 1
Május 13. szombat 10.05 10:05 Világszám - Inforádió
Ecuador 2
10:35 Világszám - Inforádió
Ecuador 1 ism.
Közösség
Nap lánya

Nemzeti kincs született

Szófelhő / Archív
--