Hatan lettek milliárdosok, mert lottóztak

Háromezren pedig milliomosok lettek 2019-ben

[Farmosi Nóra] publikálva: 2020-01-02 13:10:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Több mint 3200-an milliós, hatan pedig milliárdos nagyságrendű összeget nyertek Magyarországon a Szerencsejáték Zrt. játékain 2019-ben - közölte a cég csütörtökön az MTI-vel.


A múlt évi hat milliárdos főnyeremény közül hármat a hatos lottó, kettőt az ötös lottó, egyet az Eurojackpot játékosai nyertek. Utóbbi az év abszolút rekord összegű nyereménye, hiszen minden idők legnagyobb hazai lottónyertese bruttó harmincmillió eurót, azaz több mint tízmilliárd forintot nyert - írták a közleményben.

Az ötös lottón a játék történetének harmadik legnagyobb nyereményét, 4,194 milliárd forintot vihetett haza egy szerencsés, a hatos lottón pedig a játék történetének második legmagasabb összegén (2,103 milliárd forinton) ketten osztoztak. A legtöbb milliomost az ötös lottó adta, több mint 1450 játékos nyert egymillió forintot meghaladó összeget. A játékban a legtöbbet érő négytalálatos csaknem hatmillió forint volt.

A sorsjegyekkel több mint 610-en lettek milliomosok, ezt a Joker-játék követi, amelyen mintegy háromszázan nyertek egymillió forint felett, majd a Puttó (204), a Tippmix (161), a Kenó (124) és a Luxor (116) következik. A Tippmix játék során a legnagyobb nyeremény megközelíti a 40 millió forintot - írták. Hozzátették: Totóban 81, a Góltotóban 80, az Eurojackpot alsóbb nyerőosztályaiban 67, a Tippmixprón 39, a Skandináv lottó esetében pedig 20 nagynyeremény született. A Skandináv lottón tízen százmillió forintot meghaladó összeget nyertek.
A Szerencsejáték Zrt. közleménye szerint 2020 is nagy nyereményekkel várja a játékosokat, az ötös lottó főnyereménye 26 hete halmozódik, az összege több mint 3,3 milliárd forint.

 

 

© vilagszam.hu

(Forrás: MTI)




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



Karácsonykor volt telitalálata

A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Döglött kacsák a Városligeti tóban
Még nem tudják, hogy miért pusztult el 14 vadkacsa
PÉNZTÁRCA
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
RECIKLI
Újabb alvásbarát szállodák
Elindult az alvás éve

Itt jártunk: Törökország

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.03.29. 18:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét
2024.03.30. 10:05 Világszám - Inforádió
Húsvéti szokások a világban
2024.03.31. 10:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--