Brad Pitt fegyverei - hibázhattak az angolok

Szinte éles fegyvereket hoztak a filmforgatásra

[szorenyi.p] publikálva: 2011-10-13 10:22:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Szinte biztos, hogy hibázott Brad Pitt Budapesten készülő filmjének stábja. Olyan színház/filmes fegyvereket hoztak Magyarországra, amelyek szinte élesek voltak. A produkció nem nyilatkozik. Az Index egy fegyverszakértőt kérdezettt meg.


Steiner Iván névvel nyilatkozott az Indexnek. Szerinte a nemzetközi előírás szerint a fogadott ország szabályainak kell megfelelni, így négy helyen kellett volna átalakítani a színházi/filmes fegyvert, miközben ezekbe csak egy szűkítőt tettek be, amit egy csavarhúzóval vagy kulccsal könnyen el lehet távolítani.



Brad Pitt a hétvégén érkezett a World War Z budapesti forgatására.



Az Indexnek nyilatkozó fegyverszakértő egyértelműsítette, mindenképpen el kellett volna érni, hogy a fegyver a cső átalakítása után visszafordíthatatlanul alkalmatlan legyen éles lőszerrel történő működésre.

Ráadásul a 2010-es angol hatástalanítási szabálykönyvet lapozgatva - amire a lazább angol szabályozás miatt hivatkoznak -, megállapíthatható, hogy az angol szigorúbb a színházi fegyver-kérdésben a magyar jogszabályoknál.A lényeg, hogy a szűkítőt nem lenne szabad könnyedén kicsavarozni.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
PÉNZTÁRCA
Egyre többen fektetnek ingatlanba a világon
Jakarta és Tokió a legkedveltebb
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Jövőre delfintúrák lesznek az Adrián
Megmutatják a horvátok a turistáknak a delfincsaládot
RECIKLI
Nem kamu - Levegőből benzint
Három hónap alatt 5 litert állítottak elő

Itt jártunk: Dánia

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

2. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

3. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

4. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

5. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

6. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

7. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

8. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

9. El sem akarjuk hinni, hogy válna Varga Judit

Egy bulvárlap círt cikket, a házaspár reagált

10. Medve kergetett egy síelőt Erdélyben - videó

Gyorsan vágott az esze

Műsoraink
2021.10.08. 18:35 Világszám - Inforádió
Erdély
2021.10.09. 10:05 Világszám - Inforádió
Amerikai Egyesült Államok
2021.10.10. 10:35 Világszám - Inforádió
Erdély ism.
Közösség
Nap lánya

Nem is olyan nehéz eset Katie

Szófelhő / Archív
--