Bemutatkozott az orosz Középsuli sorozat
Krisztosz bá versenyt ordított orosz kollegájával
[V.J.] publikálva: 2016-11-08 20:23:00 | Nyomtatás
Szergej és Krisztosz üvöltőpárbaja döntelenre sikerült a mai sajtótájékoztatón. Persze a Középsuli sorozat magyar és orosz tornatanára csak a médiafelhajtás keretében kiabáltak egymással, hiszen bemutatkozott a legnépszerűbb netes tinisorozat orosz nyelvű verziója.
A tinik által itthon imádott sorozat most már orosz nyelven is készül, melynek alkalmából sajtótájékoztatón mutatkoztak be az ismert karakterek orosz megfelelői. A Középsuli tévé, már 33 millió perces havi nézettségi idővel és négy és félmillió havi megtekintéssel büszkélkedik. Átlagosan több mint félmillióan kíváncsiak egy részre, vagyis a legkedveltebb magyar sorozatok egyike.
Ahogyan Kovács Robertina felelős szerkesztő elmondta, a siker titka, hogy ott kommunikálnak a Z generációval és olyan módon, ahol és ahogyan ők szeretik. „Mivel naponta többször is fellépnek a netes közösségi oldalakra, fontos, hogy ezek a közösségi oldalak folyamatosan frissüljenek. A középsuli sorozat éppen ezért olyan egyedi médiatermék, amely ennek a korosztálynak a mindennapjait mutatja be, kicsit parodisztikusan, szórakoztatva mutassa be. Ez a tinik elé tartott egyfajta görbe tükör. Engedjük a közösségnek, hogy saját személyiségüket is belevigyék a játékba. Fontosak a karakterek, a személyek, melyekkel azonosulni lehet. Nem véletlen, hogy sok szereplőnek már most is óriási rajongótábora van.”
Dr. Kiss Róbert Richard, a sorozatot jegyző Globoport Média Holding cégcsoport-főszerkesztője elmondta, a médiapiacon egyre nagyobb jelentőséggel bírnak az internetes csatornák. Ráadásul egyfajta generációs rés is tapasztalható, hiszen a 10-18 éves korosztály egyre kevésbé televízió fogyasztó, viszont annál jobban lekötik őket a youtube-on és a közösségi oldalakon zajló eseménynek. Ezt mutatja a sorozat egyre nagyobb népszerűsége is, ami látszik a megtekintési adatokon. A felnőtt generáció ráadásul szinte nem is ismeri a nyilvánosságnak ezt a formáját és a tinédzserek szubkultúráját. Az európai társadalom médiafogyasztási szempontból kettészakadt. A fiatal generáció egyre inkább az internetes közösségi médiák felé fordul a hagyományos televíziózás helyett. A youtube, az instagram ma már messze veri a televíziót a Z generáció körében. Az orosz verzoóban za ismert karakterek természetesen megmaradtak, de az első, Moszkvában forgatott rész forgatókönyve a helyi szempontok szerint adaptálódott. A rendhagyó sajtóbemutatón természetesen egymásnak feszült a magyar tornatanár Krisztosz bá’ és orosz kollegája, Szergej, akit Andrej Molotkov, Oroszország érdemes művésze személyesít meg. Hangerőben és poénokban nem is volt hiány, hiszen a jelenlevők a két verzió legjobb jeleneteit is láthatták. Bemutatkozott a vidéki középiskolás lány orosz megszemélyesítője Yulia Krylova színésznő is, aki Barbi szerepét játssza.
Kiss Róbert Richard szerint a felnőttek számára ismeretlen arcok, a youtube mai celebjei. A fiatalok más formában, más tartalmakra vágynak, mint az idősebb generáció. A középsuli brand nekik készül és pillanatok alatt hihetetlen eléréseket produkál. A régi receptek nem működnek a tizenévesek körében, akik szinte a világhálón élnek. A Középsuli éppen ebben a közegben hihetetlen sikeres tud lenni a hazai közössége körében. Ez már több mint egy filmsorozat. Olyan brand, mely magában foglalja a facebook, instagram, ask.fm és egyéb közösségi portálokban rejlő lehetőségeket. A Középsuli.hu portál egyfajta kulturális, tanulmányi, felvilágosító háttéranyag , mely egységében eredményezi a hatalmas elérési számokat. Ezeket az elérési lehetőségeket immár orosz nyelven is meg lehet találni, melynek egyik eleme a most induló orosz nyelvű filmsorozat is. Jelenleg a pilot rész elkészítésén vannak túl az alkotók és jövőre kezdődik az igazi oroszországi promóció.
Galéria:
A kategória további hírei:
Egy magyar recepciós mesél
Életveszélyes a túrázás
3. Emeletes ülések a repülőkön
Ez (is) lehet a jövő
Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el
5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap
Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó
Két év tombolás után csak a férj
7. Nádas Tamás barátom emlékére
Lezuhant a műrepülő világbajnok
8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat
A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye
9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket
Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat
Szex kölcsönbe
1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban
Sztárjainkat is utolérte a szerelem
2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian
Hiányzó gyémántok
3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt
Készen állsz?
4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez
Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől
5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy
Elmondjuk, miért!
6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi
Köztük vagy?
7. Jolie keményen megvádolta Pittet
„Történt családon belüli erőszak…”
8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!
Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?
9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár
Nem akárhol buktak le
10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után
A királyi családban sem fenékig tejfel az élet
Szépség és kitartás