Befellegezhet a repülésnek

A gyorsvasutak jelentik a jövőt

[seifert.p] publikálva: 2019-07-27 12:42:00 | Nyomtatásprint

hírkép

A környezetvédelmi szempontok erősödése a vasúti közlekedés reneszánszát hozhatja el, mivel a gyorsvasutak egy bizonyos távolságon belül egyszerre fenntarthatóbb és versenyképesebb alternatívái a légi közlekedésnek - állapították meg a MÁV, a HungaroControl és a Nemzeti Közművek vezetői Tusnádfürdőn, a 30. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor keretében rendezett kerekasztal beszélgetésen.


Homolya Róbert, a MÁV elnök-vezérigazgatója kifejtette, az Európai Unió arra törekszik, hogy gyorsabbá és fenntarthatóbbá tegye a közlekedést, ennek egyik legfontosabb prioritása pedig a gyorsvasúthálózat fejlesztése.

Megjegyezte, az uniós tervek szerint 2050-re valamennyi tagország fővárosa között meg kell teremteni a gyorsvasúti összeköttetést.

A vasúttársaság vezetője aláhúzta, a gyorsvasút már ma is a legversenyképesebb közlekedési formának számít 1000-1500 kilométeres távolságon belül.

Homolya Róbert beszélt arról is, hogy a magyar vasút versenyképességét szintén a sebesség és a megbízhatóság fokozásával kell növelni. A szerelvények ma mindössze 82 kilométeren haladhatnak óránként 160 kilométeres sebességgel a 7700 kilométeres magyarországi vasúthálózaton - mondta, hozzátéve ugyanakkor, a Budapest-Esztergom vonal felújításának eredményeként 53 százalékkal emelkedő utasforgalom is azt mutatja, hogy érdemes vasúti fejlesztésekre költeni.

Szepessy Kornél, a HungaroControl Zrt. vezérigazgatója úgy fogalmazott, az olcsó repülőjegyek felelőtlen utazásokra csábítanak, amelyek rendkívüli környezetterhelést jelentenek, reményei szerint pedig ezt hamarosan az EB is felismeri.

Alkér Zoltán, a Nemzeti Közművek Zrt. infrastruktúráért felelős vezérigazgató-helyettese elmondta, a további fejlődés érdekében arra van szükség, hogy az elektromos meghajtású autók töltése olcsó és kényelmes legyen. Emellett az otthoni és a nyilvános töltésnek ki kell tudnia egészítenie egymást, az ideális állapot ugyanis az, ha az emberek az alacsonyabb energiafelhasználású időszakban, vagyis esténként otthon, míg napközben lehetőség szerint a napenergiát felhasználva töltsék járműveiket.

© vilagszam.hu

(Forrás: MTI)




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
PÉNZTÁRCA
Gyerekjáték a bankolás
Szabad bejárás Közép-Európa legmodernebb OTP-fiókjába
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Boldogok a lengyelek
Minden idők legtöbb látogatója
RECIKLI

Itt jártunk: Isztria és Dalmácia

TOP
PIKÁNS

1. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

2. Rendőrök a budapesti robbanás áldozatai

Megváltozik a főváros közlekedése a lezárások miatt

3. Weisz Fanni gyönyörű volt Áder János oldalán

Az államfő beszédét jeltolmácsolásban is láthatták

4. Már tudni, kié a Dunában talált 130 ezer euró

A bécsi rendőrség szerint nem történt bűncselekmény

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Szexuális zaklatás - lemondták Domingót

Azt hitte, kölcsönös vonzalom volt

2. Öngyilkos lett az amerikai milliárdos

megrontás miatt volt előzetesben Jeffrey Epstein

3. A magyar úszó zaklatási ügyének részletei

Szexuális zaklatás miatt nem engedik haza Kenderesi Tamást

4. 21. századi mesevilág Budapesten

A cosplay-t aligha érti az, aki nem vesz részt benne

5. Így mondják külföldiek, hogy cipőfűző

Vicces videót csinált a Középsuli

6. Most megtudhatja az igazat a Sound világáról!

De mit jelent az, hogy veretés?

7. Később kezdik ma a szexet

De miért?

8. Életfogytiglant kaphat a szexguru

Szexrabszolgákat nevelt és kínált

9. Melleket markolászott a lord

Szexuális zaklatás az elit szintjén

10. Ondóval töltött palacsintát kaptak a tanárok

Durva volt az iskolai főzőverseny

Műsoraink
2019.08.23. 18:35 Világszám - Inforádió
Horvátország III.
2019.08.24. 10:05 Világszám - Inforádió
Amazonas
2019.08.25. 10:35 Világszám - Inforádió
Horvátország III. ism.
Közösség
Nap lánya

Bevállalom, ha jó a sminkem

Szófelhő / Archív
--