Szeretik Dubait a magyarok is

Az emirségből jelentkezett a Világszám

[V.J.] publikálva: 2016-01-10 13:34:00 | Nyomtatásprint

hírkép

A Magyar Kereskedelmi és Kulturális Központ (HTCC) magyar napot szervezett Dubajban. 2-3000 magyar dolgozik az emirségben. A Világszám a magyar napról tudósított.


Mint Balogh Sándor a HTCC elnöke elmondta akár 30 ezren is tartózkodhatnak Dubaiban, ahol nemcsak a turisták, de a vállalkozók is kellemes környezetet találhatnak. A magyar nap éppen arról szólt, hogy megkönnyítse honfitársaink minden segítséget megkaphassanak a munkához és a pihenéshez.

„Rengetegen dolgoznak a helyi légitársaságnak és más multinacionális vállalatoknak. Sokan élnek itt családjukkal is. Körülbelül hatmillió lakos él Dubaiban, melyből csak 330 ezer állampolgár. A többiek vendégmunkásként vannak itt” – mondta Balogh Sándor.

Mint kiderült egy bangladesből érkezett munkás bére messze nem éri el a magyar bérszínvonalat, de a jól képzett európai szakemberek megtalálják itt a számításukat. Igaz az is, hogy heti hat nap a munkaidő.

Dubai túlélte a válságot. Csak azok mentek el, akik csekkjeiket nem tudták beváltani. Itt komolyan veszik a fizetési fegyelmet, akár börtönbe is kerülhet az, aki fizetés nélkül akar távozni.

A magyar turisták is kedvelik az emirséget. Dubai igazi turista és kereskedelmi központ. A Burj Kalifát vagy a Burj al Arab és a 16 sávos autópályák látványa igazán vonzó. Ezt mindenképpen látni kell egyszer.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Jane Goodall ajánlójával
Könyv a földi élet jövőjéről
PÉNZTÁRCA
Neked mi lóg a konyhádban?
Neki egy egész vagyon lógott, csak nem tudta
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Az erdélyi hó varázsa
Mesebeli táj Tusnád mellett
RECIKLI
Világklasszis hegyi futó egy lapos országból
Szabó Sándorral kihívásokról, veszélyekről és rajongásról.

Itt jártunk: Svájc

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2025.12.26. 18:35 Világszám - Inforádió
Karácsony a világban I.
2025.12.27. 10:05 Világszám - Inforádió
Karácsony a világban II.
2025.12.28. 10:35 Világszám - Inforádió
Karácsony a világban I. ism.
Közösség
Nap lánya

Szépség és kitartás

Szófelhő / Archív
--