Pirosban kell járj, ha a te éved következik
Csütörtöktől jön a kínai holdújév
[szorenyi.p] publikálva: 2015-02-14 07:28:00 | Nyomtatás
Fotó - Trebitsch Péter
Kína szerte javában folynak az idén február 19-én beköszöntő holdújév eseményeinek, a tavaszünnepnek az előkészületei, az utazások és a vásárlások. Kína legnagyobb családi ünnepének időszakában mozgásban van az egész ország, parkok, templomkertek alakulnak át az embereket szórakoztató fesztiválok helyszíneivé, amelyeken temérdek ajándék és persze étel, ital fogy. A hangulat gyakran vásári.
A következő évben a 12 állatövi jegyre osztott, évenként változó kínai horoszkóp szerint a kecske éve következik, de szimbolikája egyre inkább a birkáéra vagy a koséra hasonlít. Angol fordításban gyakran a birka jegyének mondják, a pontos megnevezés és értelmezés körül máig vita van, mert a kínai szó (jang) több állatnak is megfelelője.
Azok, akiknek az éve következik, 2016. február 8-ig szinte kötelezően viselniük kell valami pirosat magukon. Így az áruházakban nemcsak a kecskét, birkát, kost mintázó plüss játékok, babák kaphatók, de például piros alsóneműk, köztük zoknik is a fu jelével.
A Föld évi rendszerességgel beinduló legnagyobb népvándorlása során, a március 16-ig tartó negyvennapos utazási periódusban 2,8 milliárd utazásra számítanak vasúton, közutakon, hajón és a levegőben. Ez a közlekedési tárca szerint alig haladja meg 100 millióval a tavaly hasonló időszakában utazók számát. A vasút illetékesei már közölték, készek a roham fogadására, nemcsak új szerelvényeket állítanak be, hanem a 2014-ben átadott új gyorsvasutak is kiveszik részüket a megnövekedett forgalomból. .
A vasútállomásokon, pályaudvarokon hatósági személyzettel, önkéntesekkel rendkívüli biztonsági intézkedéseket foganatosítottak. A fővárosban azt is közölték, a szabadtéri, utcai rendezvények szervezőinek gondoskodniuk kell arról, hogy minden látogatóra lehetőleg legalább két négyzetméter tér jusson. A fokozott elővigyázatosság oka a tavaly év végi sanghaji tömegbaleset, amelynek helyszínén 36-an életüket vesztették, 49-en pedig megsérültek. Sanghajban már be is jelentették, hogy a tervezett újévi rendezvényekből ötöt nem tartanak meg.
(Forrás: MTI)
Galéria:
A kategória további hírei:
Egy magyar recepciós mesél
Életveszélyes a túrázás
3. Emeletes ülések a repülőkön
Ez (is) lehet a jövő
Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el
5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap
Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó
Két év tombolás után csak a férj
7. Nádas Tamás barátom emlékére
Lezuhant a műrepülő világbajnok
8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat
A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye
9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket
Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat
Szex kölcsönbe
1. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian
Hiányzó gyémántok
2. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt
Készen állsz?
3. 5 tuti tipp a boldogabb élethez
Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől
4. Ez a legizgalmasabb csillagjegy
Elmondjuk, miért!
5. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi
Köztük vagy?
6. Jolie keményen megvádolta Pittet
„Történt családon belüli erőszak…”
7. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!
Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?
8. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár
Nem akárhol buktak le
9. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után
A királyi családban sem fenékig tejfel az élet
10. El sem akarjuk hinni, hogy válna Varga Judit
Egy bulvárlap círt cikket, a házaspár reagált
Ki is az a Megan Ramsey?