Ügyeletes riporter voltam náluk mindig. Nagy volt a boldogság, amikor végre megkapták a lehetőséget. Ennek örömére az Orosz Józsi behozott valami gépet. Obi csak nézte, csóválta a fejét, én is csak bámultam.

Ezen fogjuk összerakni az adást - mondta Józsi. Majd szépen hazaküldte a gépírónőt, Mártikát. Aztán ránézett Obira: diktáld!  Majd szépen beírta az otthonról becipelt nagy számítógépbe a felkonfokat. Obi néha megengedett magának apró kis poénokat, persze óvatosan, mert kezdők voltak azért a műsorvezetői szerepben.

De ki olvassa majd a konfokat? Persze mindketten meg akartak szólalni a reggeli csúcsidőben. Végül az jutott eszükbe, hogy egyikük mondja a lead-et, a másik a híreket, az anyagok konfjait meg felváltva. Így hát visszaküldték a váróba szegény bemondónőt is.

A reggeli műsorkezdés előtt derült ki, hogy hiába hozott Józsi nyomtatót, az nem működött. Végül az utolsó pillanatban csak megindult a fura szerkezet, és kidobta magából a hat kötelező példányt.

Aztán pár évre rá, amikor az elsők között lett rádiótelefonom a Magyar Rádióban, nagy, vállra akaszthatós, nehéz szörnyeteg, és élőben lehetett URH-kocsi meg vonalkiépítés nélkül bejelentkezni a Krónikába, már mind a hárman éreztük, hogy hihetetlenül gyorsan érik majd egymást a változások.

Persze ami lett, arra egyikünk se gondolt volna.

Nyugodj békében, Obi.