Nem tétlenkedtek a vámosok a reptéren

942 jogsértés a tavalyi reptéri vámeljárások során

[j.protic] publikálva: 2014-03-12 18:43:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Nőtt a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren kezdeményezett vámeljárások száma és az ezek után befizetett vám, illetve adó mértéke 2013-ban - közölte Teleki József, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal repülőtéri főigazgatója kedden sajtótájékoztatón.


Elmondta: 192 ezer import és 79 ezer export vámeljárást kezdeményeztek, előbbi 23, utóbbi pedig 4 százalékkal magasabb szám, mint a 2012-es. Bár a budapesti repülőtéren némileg csökkent az áruforgalom, Észak-Amerikából és Távol-Keletről is nőtt a behozott áru mennyisége, ezért emelkedett a vámeljárások száma. Az ezek után keletkezett vám- és adóbevétel összesen 41 milliárd forint volt.

 

A forgalom élénkülése mögött a főigazgató elmondása szerint az internetes kereskedelem növekedése áll, itthon ez a folyamat 2-3 éve figyelhető meg.

Az elmúlt évben a NAV szakemberei a repülőtéren 92 ezer ellenőrzést hajtottak végre, és 942 esetben tártak fel jogsértést. Bűncselekmény miatt 564, szabálysértés miatt 233 esetben indítottak eljárást, 36,9 millió forint vámigazgatási és 16 millió forint közigazgatási bírságot szabtak ki.

Teleki József kiemelte a kábítószer-felderítést: ebből 2013-ban 106 darab volt, a legtöbb esetben kannabiszt, designer drogokat és kokaint akartak az országba csempészni, az elfogott kábítószer mennyisége 45 kilogramm volt. A trend azonban megfordult: a designer drogok helyett a hagyományos, "kipróbált és bevált" kábítószerekből akarnak többet az országba csempészni - tette hozzá.

Hamis áruval kapcsolatban 269 jogsértést tártak fel, a legnagyobb mennyiségben hamis autódiagnosztikai eszközöket foglaltak le, ezt követi a hamis műszaki cikk, napszemüveg és mobiltelefon forgalma. Összesen 55 ezer hamis árut foglaltak le a vámosok a repülőtéren.

A főigazgató kitért a természetkárosítással kapcsolatos esetekre, amelyekben többnyire védett növények részeit tartalmazó gyógyszereket, kőkorallokat, divatcikkeket, preparátumokat, trófeákat akartak engedély nélkül az országba hozni, vagy innen kivinni.

A kulturális javakkal kapcsolatos forgalmat a természeti javak forgalmához hasonlóan szigorú egyezmény korlátozza, engedély kell a kivitelre és a behozatalra is. A repülőtéren keresztül 14 darab festményt, 3 antik tőrt és egy-egy szobrot, antik órát, kerámia dísztálat akartak engedély nélkül kivinni az országból tavaly.

 

© vilagszam.hu

(Forrás: MTI)




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



Légi Selyemút Budapestre

A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Hőségriasztás Budapestre, majd jön a hideg
Szélsőséges időjárás Magyarországon
PÉNZTÁRCA
Visszaadta Dávid a talált százezer forintot
Semmiképp nem akarta megtartani
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
RECIKLI
Hulladékból építkeznek a méhek
Bőségesen termelünk építőanyagot

Itt jártunk: Uganda

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.05.10. 18:35 Világszám - Inforádió
Svájc
2024.05.11. 10:05 Világszám - Inforádió
Liechtenstein
2024.05.12. 10:35 Világszám - Inforádió
Svájc ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--