Komoly elismerés a Csányi Alapítványnak

Kiváló tehetséggondozók lettek

[seifert.p] publikálva: 2016-06-03 10:41:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Negyedik alkalommal adták át a Bonis Bona díjakat a hazai és a határon túli magyar oktatók számára, és idén először pályázhattak tehetségfejlesztő szervezetek is. A június 2-i díjátadón a Csányi Alapítvány kapta meg a kiváló tehetséggondozó szervezetnek járó elismerést – annak ellenére, hogy maga nem is pályázott a díjra.


2016-ban a tavalyihoz képest másfélszer többen jelentkeztek a Nemzeti Tehetségi Program által 2013 óta évente átadott Bonis Bona díjra. Az eddig meglévő „Kiváló versenyfelkészítő”, „Kiváló tehetséggondozó”, „Kiváló tehetségsegítő” és „Életműdíj” kategóriákban pályázók mellett idén először kaphattak elismerést a kiváló tehetséggondozó szervezetek is.



A Csányi Alapítvány a díjjal járó támogatás összegét a külföldi nyelvi tematikus szaktáborának finanszírozására fordítja.



„Hatalmas elismerés, hogy a kollégáink munkáját és gyermekeink tehetségét a Bonis Bona díjjal tüntették ki” – fogadta a kitüntetés hírét az alapítvány operatív működéséért felelő dr. Radoszáv Miklós. „Már 11 éve munkálkodunk azon, hogy az országban hat helyszínen, hat ún. Közösségi Házban 350, köztük 38 fő felsőoktatásban tanuló fiatal oktatását és szellemi és lelki nevelését támogassuk. Az Alapítvány Életút Programja abból a szempontból is különleges, hogy egyedülálló módon, hosszú távon, akár 10-12 éven keresztül segíti a fiatalokat első végzettségük megszerzésiig.”

„Nagy megtiszteltetés, hogy átvehettük a díjat, annak ellenére, hogy az Alapítvánnyal nem is pályáztunk: egy jászberényi iskola munkatársa jelölt minket” – kommentálta az elismerést Csányi Erika, az Alapítvány Kuratóriumának elnöke. – „Elképesztő eredmények állnak a gyerekek mögött: eddig 90 diák szerzett komplett ECDL (európai számítógép-használói) bizonyítványt, 138-an részesülnek tanulmányi ösztöndíjban, és összesen 172 nyelvvizsgát tettek le. Ugyanakkor nagy öröm, hogy ezúttal nem csak a gyermekek sikereit, hanem az őket felkészítő mentorok és segítők munkáját is elismerték.”

A Dr. Csányi Sándor által életre hívott Csányi Alapítvány Életút Programjába általános iskolások ötödikes koruktól kerülhetnek be nehéz körülmények között élő gyermekek. Tanulmányaik során mentorok, pedagógusok, családgondozók segítik őket, hogy kibontakoztathassák tehetségüket. Európában is egyedülálló, hosszú távú program célja a tehetségfejlesztés mellett összetartó közösségek kialakítása, valamint a gyermekek és családjuk mindennapjainak könnyebbé tétele.

 

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Reggel már volt egy nagy zuhé Budapesten
Mára is felhőszakadások várhatók
PÉNZTÁRCA
1000 szobás palota a török elnöknek
A törvényeket is sajátosan kellett magyarázni
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Túrázzon a nagy beduin ösvényen!
Bebarangolható a Sínai-félsziget
RECIKLI
Grabowski falra mászott a nyolckerben
Újabb tűzfal lett színes

Itt jártunk: Uganda

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.04.19. 18:35 Világszám - Inforádió
Uganda
2024.04.20 10:05 Világszám - Inforádió
Afrika Svájca
2024.04.21. 10:35 Világszám - Inforádió
Uganda ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--