Kaposváron ünnepelt a Csányi Alapítvány

Újabb gyerekek életútját egyengetik

[V.J.] publikálva: 2016-04-18 16:11:00 | Nyomtatásprint

hírkép

A Csányi Alapítvány idén újabb negyvenöt tehetséges, de hátrányos helyzetű gyermeket vett fel az Életút Programba. Az újonnan csatlakozókat és az eddigi sikereket Kaposváron ünnepelték meg a diákok és az alapítvány vezetősége, a 11. Életút Napon.


A Csányi Sándor által alapított Csányi Alapítvány Életút Programja hosszú távon kíván segítséget nyújtani tehetséges, de hátrányos helyzetű gyermekeknek. A programba felvételt nyert 10 éves gyerekeket egészen diplomájuk megszerzéséig segíti az alapítvány többek között tehetséggondozó foglalkozásokkal, szociális támogatással, nyelvtanulási lehetőséggel. A diákok sikeréért több szakképzett pedagógus, mentor, családsegítő dolgozik.

A program nem egyszeri segítséget nyújt a rászorulóknak, hanem lehetővé teszi, hogy a fiatalok képesek legyenek megteremteni saját sikereik feltételeit – mondta Dr. Csányi Sándor. Hozzátette, cél, hogy tágítsák a támogatottak körét, de csak akkor lépnek előre, ha biztosított egy-egy gyermek folyamatos segítése tíz éven keresztül.

„Bízom benne, hogy továbbra is sokan csatlakoznak programunkhoz támogatóként, így fenn tudjuk tartani a jelenlegi gyors bővülést, hiszen rengeteg fiatal tehetség vár még felfedezésre ebben az országban, akik a segítségünk nélkül nem kapják meg az elrugaszkodás esélyét.” – mondta Csányi Sándor.

A képzéseket és programokat országszerte hat helyszínen, 17 tehetséggondozó csoportban tartották tavaly. A magas színvonalú alapítványi munkát 18 mentor, 57 fejlesztőtanár és 83 önkéntes segítette. Jelenleg 138-an részesülnek tanulmányi ösztöndíjban a legalább 4,5-ös tanulmányi átlaguknak köszönhetően.

A programhoz korábban csatlakozott tanulók közül 38-an felsőoktatásban, 11 fiatal felsőfokú szakképzésben, 91 diák pedig középiskolában tanul. Az elmúlt 11 évben 90 diák szerzett komplett ECDL (európai számítógép-használói) bizonyítványt, a gyermekek összesen 172 nyelvvizsgát tettek le sikerrel az évek során.

Az alapítvány együttműködik több partnerrel is annak érdekében, hogy minél több területen szerezzenek ismereteket a gyerekek. Az OTP Fáy András Alapítványának OK Központjával a pénzügyi kultúra fejlesztése a cél, az NI LEGO Programja révén a grafikus programozással ismerkednek, a MICROSOFT Magyarország segítségével a számítástechnika rejtelmeibe nyernek betekintést, a Polgár Judit Sakk Alapítványnak köszönhetően pedig a gyerekek logikus gondolkodását fejlesztik.

A program bővülésével három új helyszínen, Pécsett, Nagybajomban és Mohácson is 45 gyermek csatlakozhatott a programhoz. A Debreceni Egyetemmel közösen kidolgozott kiválasztási eljárás során nem csupán a gyerekek képességeit mérték fel, hanem egy pszichológiai vizsgálaton is részt vettek a jelöltek.

Az alapítvány munkatársai úgy vélik, a gyerekek teljes körű támogatása csak a családdal való szoros együttműködés során valósulhat meg. Dr. Radoszáv Miklós, az alapítvány operatív igazgatója szerint „a jövő nemzedék nevelésébe fektetett munka nem csak az alapítványi programokon részt vevő több mint 300 gyermek jövőjére van pozitív hatással, hanem a szüleiknek tartott speciális foglalkozások, a testvéreiknek is szóló közös programok és a szociális juttatások révén a családjaikra is.”

Az alapítvány által szervezett Szülők Akadémiájának programjain a támogatott gyerekek családjai segítséget kapnak gyermekneveléssel kapcsolatos kérdésekben is

Szita Károly, Kaposvár polgármestere elmondta, a város évi 100 millió forintot költ tehetséggondozásra. A társadalmi felelősségvállalás ügyét fontosnak tekintő Kaposvár számára nagy segítséget jelent a Csányi Alapítvány munkája.

 

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A ma diákjai a jövő vezetői

A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
A vadászati kiállításon jártunk
Mi van az agancskapun túl?
PÉNZTÁRCA
Egyre többen fektetnek ingatlanba a világon
Jakarta és Tokió a legkedveltebb
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
RECIKLI
Minél halkabb, annál hosszabban fertőz
A suttogás durván terjesztheti a koronavírust

Itt jártunk: Uganda

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.04.19. 18:35 Világszám - Inforádió
Uganda
2024.04.20 10:05 Világszám - Inforádió
Afrika Svájca
2024.04.21. 10:35 Világszám - Inforádió
Uganda ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--