Így léptem be Amerikába

Egy médiaiskolás kalandja a határőrökkel

[szorenyi.p] publikálva: 2011-10-09 10:55:00 | Nyomtatásprint

hírkép

New Yorkba készültem. Először és egyes egyedül. Mondanom sem kell, mennyire tartott hatalmában az ilyenkor szükséges és (utólag visszagondolva) kellemes drukk. Pedig igazán nem volt rá okom. Minden simán ment. Szóval megnyugodhattam volna. Mégsem tudtam.


Az út alatt végig csak az lebegett a szemem előtt, ami minden beutazóra várt: az a bizonyos interjú. Ekkor ujjlenyomatot vesznek, fotót készítenek és kérdeznek. Meddig maradsz? Hol fogsz lakni? Miért jöttél?

Előre begyakorolt válaszaimat ismételgetve várakoztam az interjúztató előtti sorban. Már csak egy fiatal magyar nagymama volt előttem egy alig 4 éves fiúval. A kissrác angolul dalolászott, szegény nagyi pedig kétségbeesetten próbálta megértetni az amerikaival, hogy ő csak családlátogatóba jött a lányához, az unokáját hozta vissza hozzájuk - tette mindezt azzal a speciális magyarral. Tudják, amikor a külföldiül nem beszélő nagyon idétlen lassúsággal formálja a szavakat, abban bízva, hogy a másik majd megérti. 20 perc után az interjúztató fáradtan csóválta a fejét, ennyi idő alatt nem sajátította el a csikós-magyart. Ez így nem lesz jó, keressen valakit, aki fordít. Máskülönben itt maradnak.

A mama tanácstalanul botorkált körbe, mikor észrevett engem. Óvatosan rám pillantott, közelebb jött, majd miután magyarul szóltam vissza, azonnal lecsapott rám.

Hát ott voltam. Amitől a legjobban rettegtem, ott ült velem szemben. Én fordítottam. A nagymama elégedetten mosolygott. Az unoka zenei aláfestést adott. A férfi pedig fáradtan bólintott, és kérte a következőt. Zavartan ott maradtam, elvégre én következtem. Elkérte az okmányaimat, melyeket rövid időn belül vissza is kaptam – egyetlen kérdés nélkül. You’re all right. Welcome to USA.

 

 

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



Szükségállapot New Yorkban

A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Lépcső halaknak
Évente egymillió hal használja
PÉNZTÁRCA
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Érkezik az Orient-Express Budapestre
Augusztus 31-én fut be a legendás luxusvonat
RECIKLI
Vulkánon sül a husi
Meghökkentő étterem Lanzarotte szigetén

Itt jártunk: USA

TOP
PIKÁNS

1. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

2. Rendőrök a budapesti robbanás áldozatai

Megváltozik a főváros közlekedése a lezárások miatt

3. Weisz Fanni gyönyörű volt Áder János oldalán

Az államfő beszédét jeltolmácsolásban is láthatták

4. Már tudni, kié a Dunában talált 130 ezer euró

A bécsi rendőrség szerint nem történt bűncselekmény

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Zaklatta, levágta hát a péniszét

Bosszú Indiában

2. Parlamenti szex a mosdóban

Okostelefonra vették a képviselői pásztorórát

3. Megfogta-e a püspök az énekesnő mellét?

Mutatjuk, mi történt

4. Csak ronda nőket meg pasikat mutathat a tévé?

Amikor túllépünk egy határon

5. Mi kell a nőnek?

Jól keresnek az elfoglalt üzletasszonyok partnerei

6. Steiner Kristóf érdekeset mondott a Pride-ról

Budapestre jön az Izraelben élő újságíró

7. Nem is voltam Trump szeretője

Ezt állítja a volt francia elnök felesége

8. Végre bocsánatot kért exétől Brad Pitt

Ezúttal Jennifer Aniston volt soron

9. Ilyen, amikor a nők üldözik a férfiakat

Szerepcserés videón mutatják meg

10. Szexszünet munkaidőben

Mindenki jól jár

Műsoraink
2019.01.25. 18:35 Világszám - Inforádió
Las Vegas 1.
2019.01.26. 10:05 Világszám - Inforádió
Las Vegas 2.
2019.01.27. 10:35 Világszám - Inforádió
Las Vegas 1. ism.
Közösség
Nap lánya

A terminátor lánya

Szófelhő / Archív
--