Csak bugyit viseltek a vonaton utazók
Dél-Afrikában is megtartották a gatya nélkül napot
[szorenyi.p] publikálva: 2011-01-16 00:00:00 | megtekintve: 3479 | Nyomtatás
New Yorkban bulinak veszik a dolgot
Immáron 10. alkalommal tartják a gatya nélkül a vonaton napot világszerte. Dél-Afrikában is bepróbálkozott ezzel vagy 100 ember. Az egyik állomáson a vasúttársaság rendőrei várták őket. Bilincsben vitték el a furcsa renitenseket.
Az akció lényege, hogy a benne résztvevők a vonat elindulása után egyszerre veszik le le nadrágjukat, hogy alsónadrágban folytassák útjukat, miközben úgy tesznek, mintha semmi különös nem lenne rajtuk. Így történt ez Déj-Afrikában is. Itt azonban nem nézték ezt jó szemmel.
További érdekességek Dél-Afrikáról szombaton 10 órakor az Inforádióban a Világszámban.
Amikor leszálltak a vonatról, a vasúttársaság biztonsági őreivel találták magukat szemben. A résztvevők közül 34-et bilincsbe vertek, majd a kiérkező rendőrök egy közeli rendőrőrsre szállították őket. Három órán tartották őket fogva, amíg kitalálták, hogy mihez is kezdjenek velük.
Az egyik résztvevő elmondása szerint a rendőrök eredetileg a közerkölcs megsértése miatt akartak eljárást indítani ellenük, de végül elengedték őket, amikor rájöttek, nincsen bizonyítékuk a vádak alátámasztására. A letartóztatott embereket végül a vasúttársaság büntette meg.
Improvizáció mindenhol nevű amerikai csoport 2002-ben rendezte meg először a Nadrág Nélküli Metrózást New York városában. Az idei, tizedik megmozduláson, a csoport becslése szerint, 3 500 ember vett részt. Az évente megrendezett eseményt idén már 24 ország ötven városában tartották meg. Letartóztatásokról csak Dél-Afrikából érkezett hír.
Galéria:
A kategória további hírei:
Szex kölcsönbe
2. Gondolatrendőrség, műcunami, szupervírus
A világ új fegyverei lehetnek
3. Sexy Airlines repít a fellegekbe
Levetkőznek a stewardessek
Vámpírnász az avaron
5. Férfiképző helyett asszonyképző induljon!
Mi úgyis mindent tudunk
6. Kuvaitban pénzt fognak osztani?
Nem férnek el az aranyrudak
Papp Orsi bemutatkozik
8. A lézerblokkoló használata nem szabálytalan!
A traffipax elhárítható legálisan
Dr. Nagy Levente bemutatkozik
10. Adonisz utódjait akarja feleségként
Szőke Szabolcs bemutatkozik
1. A papság előtt is voltak meleg férfiak
Nőként temettek el egy férfit 7500 évvel ezelőtt
2. Nekünk van a legnagyobb péniszünk Európában
Egy különös felmérés hízelgő eredménye
3. Ilyen lesz a választható pornó Angliában
Furcsán korlátoznák az internetes szexet a britek
A náci diktátor vallási őrülete
5. Nem beszélsz klingonul? Elválok!
Mókás angliai válóperek
6. Földönkívüliek alumíniumtömbje Romániában
Újabb bizonyíték arra, hogy nem vagyunk egyedül
7. Szexsérülés és még kártérítést is kap
A munkáltató fizet az ausztrál kormányalkalmazottnak
8. Damu nem bujkálhatott tovább
A kórházból vitték el a rendőrök
Elveszhetnek az érzelmeid
10. Macska-gyilkosságok Egyiptomban
Az isteneknek szánták őket ajándékba
A felső légutat fenyegető téli-tavaszi veszélyek
Védjük légutunk egészségét a hidegben, fertőzések és pollenáradat idején
Vízesésnél csinálná