A pápa is aggódik a klímaváltozás miatt

2015-re elkészül a zöld enciklika

[szorenyi.p] publikálva: 2014-05-26 13:50:00 | Nyomtatásprint

hírkép

A klímaváltozás, a környezet védelme és ezeknek a szegénységre gyakorolt hatása lesz a témája Ferenc pápa következő enciklikájának , amely hét-nyolc hónap múlva jelenik meg - írta a La Stampa olasz napilap.


Ferenc pápa az olasz püspöki karnak a Vatikánban tartott éves közgyűlésén, az egyik zárt ajtók mögötti találkozón beszélt a "zöld enciklikáról", amely 2015 elejére készülhet el - tudta meg a La Stampa mindig jól értesült vatikáni tudósítója.



Az enciklika (litterae encyclicae – epistulae encyclicae) a római katolikus egyház fejének egy meghatározott témát feldolgozó körlevele.



Ferenc pápa a tavalyi megválasztása utáni beiktatási szentmisén beszélt először arról, hogy az embereknek, mindenekelőtt a politikai és gazdasági élet vezetőinek a "teremtett világ őreinek kell lenni". Azóta az egyházfő számos beszédében szorgalmazta a környezet védelmét a Föld természetes forrásainak a kapzsiságtól vezetett és féktelen kizsákmányolására figyelmeztetve.

A környezetvédelemről tervezett enciklikára Ferenc pápa Áder János magyar államfő tavaly szeptemberi, majd Francois Hollande francia elnök idei januári vatikáni látogatása alkalmával is utalt.

Az enciklika aktualitását erősíti, hogy 2015-ben Párizsban világkonferenciát rendeznek a globális klímaváltozásról,és a jövő május elsején kezdődő Expo 2015 milánói világkiállítás témája is a bolygó táplálék- és energiaforrásai lesznek.

Ferenc pápa és XVI. Benedek közösen írt enciklikája, A hit fénye (Lumen fidei) tavaly június 29-én jelent meg. Ennek szövegét a nyugalmazott pápa kezdte el írni.

November 24-én jelent meg Ferenc pápa Az evangélium öröme (Evangelii Gaudium) kezdetű apostoli buzdítása, amely az egyházról és a hitről szólt.

A zöld enciklika lesz Ferenc pápa első saját enciklikája.

© vilagszam.hu

(Forrás: MTI)




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Tízezer kutyát vágtak le
A kínai kutyahús-fesztiválon rengeteg kutya veszti életét
PÉNZTÁRCA
Miért (nem) váltanak bankot a magyarok?
Ragaszkodunk a megszokott pénzintézetünkhöz
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
RECIKLI

Itt jártunk: Uganda

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.10.11. 18:35 Világszám - Inforádió
London III.
2024.10.12. 10:05 Világszám - Inforádió
London IV.
2024.10.13. 10:35 Világszám - Inforádió
London III. ism.
Közösség
Nap lánya

Szépség és kitartás

Szófelhő / Archív
--