Jelentkeznek az Aeroviva károsultjai
[szorenyi.p] publikálva: 2010-12-22 00:00:00 | Nyomtatás
Zanzibár volt az egyik kedvenc uticél
Már 400 károsult jelentkezett a csődbe ment Aeroviva utazási iroda károsultjai közül. A számot QBE Atlasz biztosító ismertette. A kárigény elérte a 150 millió forintot. A biztosító 494 millióig állja a csődbe ment irodával szembeni követeléseket.
Az már biztos, hogy az Aeroviva 494 milliós vagyoni biztosítéka aligha lesz elég a károkra, hiszen a 400 károsult igénye ennek több mint harmadára, 150 millió forintra rúg. A csődbe ment cég vezetőit eddig a biztosító szakemberei nem érték el, csak az ügyvédekkel beszélhettek. Ha lenne utaslista, akkor hamarabb rendezhetnék a károkat, így azonban hetekbe telik majd.
Érdemes ellenőriztetni az érvényesnek látszó Aerovivánál vásárolt repülőjegyeket.
Hasonló helyzetben van a Travel Service is. A légitársaságot különösen érzékenyen érinti a krach. Mint az elsőként megírtuk, mintegy félmilliárdos bevételkiesést jelenthet az Aeroviva csődje számukra. A Neckermann jelentős kedvezménnyel kínál utakat a károsultak számára.
Közben a Népszabadság információi szerint már a rendőrség is nyomoz az ügyben. A hoppon maradt utasok jelentették fel az Aerovivát.
Galéria:
A kategória további hírei:
Egy magyar recepciós mesél
Életveszélyes a túrázás
3. Emeletes ülések a repülőkön
Ez (is) lehet a jövő
Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el
5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap
Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó
Két év tombolás után csak a férj
7. Nádas Tamás barátom emlékére
Lezuhant a műrepülő világbajnok
8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat
A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye
9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket
Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat
Szex kölcsönbe
1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban
Sztárjainkat is utolérte a szerelem
2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian
Hiányzó gyémántok
3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt
Készen állsz?
4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez
Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől
5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy
Elmondjuk, miért!
6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi
Köztük vagy?
7. Jolie keményen megvádolta Pittet
„Történt családon belüli erőszak…”
8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!
Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?
9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár
Nem akárhol buktak le
10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után
A királyi családban sem fenékig tejfel az élet
Szépség és kitartás