175 milliót is kereshet egy magyar olimpikon

Hosszú Katinkának esélye van rá

[seifert.p] publikálva: 2016-07-28 09:26:00 | Nyomtatásprint

hírkép

MTI Fotó - Kovács Anikó

Akárcsak Londonban, Rióban is 35 millió forintot ér majd a magyar aranyérem - írta a Bors. Hosszú Katinka akár 100 millió felett is kereshet, mert 5 egyéni és várhatóan egy váltóban indul Rióban. Ha szigorúan vesszük, akkor akár 200 millió fölötti jutalmat is kaphat.


"Az idei nyári játékokon elért helyezéseket ugyanolyan összegben honorálja majd az állam, mint négy éve tette Londonban. Az egyéni olimpiai arany továbbra is 35, az ezüst 25, a bronz pedig 20 millió forintot jelent a sportolónak, sőt, habár olimpiai pont nem jár érte, még a 7-8. helyezettek is kapnak némi aprót, konkrétan négy-, illetve kétmillió forintot." - írta a lap.

Az elmúlt évek gyakorlata szerint a páros eredmények ezen összegek kilencven szá­zalékát érik, a kajaknégyes vagy az úszóváltó teljesítményei után a nyolcvan százalékát kaphatják a tagok, a csapatsportágaknál het­­ven százalék a javasolt összeg.

A Bors úgy tudja, változást jelent, hogy amíg korábban egy sportoló a három legjobb eredménye után kaphatott pénzbeli elismerést, addig Rióban várhatóan valamennyi helyezés beleszámít majd a jutalomba.

Ez azt jelenti, hogy Hosszú Katinka, aki 5 egyéni és várhatóan egy csapatszámban indul, több mint 200 milliót is kereshet az olimpián. Természetesen szinte kizárt, hogy 6 aranyéremmel térjen haza, de elvben ennyire van esélye.

© vilagszam.hu

(Forrás: MTI)




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



Sokat fogyott Cseh László

A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
A helyzet napról napra durvább
Olyan, mint a fogkrém
PÉNZTÁRCA
Félmilliárd euró a vendéglátásnak
Ausztriában így állítják talpra
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Kevesebb repülő megy Törökországba
Sármellékről már nem indulnak járatok
RECIKLI
Beporzók napja
Jó lesz csütörtökön Vácrátóton

Itt jártunk: Törökország

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.03.29. 18:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét
2024.03.30. 10:05 Világszám - Inforádió
Húsvéti szokások a világban
2024.03.31. 10:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--