Mi minden lesz az ELEVEN Tavaszon?

Megint bulizik a 11. kerület

[Kail] publikálva: 2019-05-22 10:30:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Mintegy száz program, köztük a lakókocsiból zenélő Márkó dj, a Valami Swing zenekar koncertje, mini WAMP dizájnvásár, kiállítások és workshopok is várják az érdeklődőket május 30. és június 2. között a XI. kerület ELEVEN Tavasz utcafesztiválján, a Bartók Béla úton.


A Faur Zsófi Galéria Mini WAMP dizájnvásárral készül az eseményre, Majoros Áron Test-terek címet viselő szoborkiállítást készít, a Gárdonyi Piknik Speciálon pedig a Kozma Orsi Quartet mellett fellép a Budapest Jazz Orchestra is.

A rendezvény feltörekvő művészeti programoknak is helyet biztosít. Bemutatkozik például a frissen végzett dizájnerek baráti csapatából született független, önálló képző- és iparművészeti, építészeti alkotóműhely, a Medence Csoport, de találkozhat a közönség a két keréken guruló hangrendszerrel, a Vibee-val és annak megálmodójával is.

A Collectives of Arts összművészeti társulata táncos performanszokkal, a MetaForm zenekar pedig különleges hangszerekkel és fényfestéssel készül, a Táp Színház Sehova se című előadásának szereplői pedig az utca emberei lesznek, miközben a Gárdonyi téren civil szervezetek mutatkoznak be.

Különleges programokkal készülnek a Bartók Béla út kiállítóhelyei is. A Gross Arnold Galériában a festő- és grafikusművész életművének és gyűjteményének monografikus feldolgozásából nyílik kiállítás Gross 90 címmel, a Perinatus Alapítvány a K.A.S. Galériában pedig Mindennapi újjászületéseink címmel tart előadást és beszélgetést. Itt arról lesz szó, miként van jelen az emberek születésének története a mindennapi életükben. A Három Hét Galériában a térépítés izgalmait élhetik át a gyermekek a nekik rendezett workshopon.

Az ELEVEN Tavasz keretében nyílik meg a Kredenc Műhely indonéz kiállítása, ahol Sigit Pamungkas damaszkolt ékszereit és objektjeit tekinthetik meg az érdeklődők, valamint Csernok Anna fotókiállítása mellett a B-terv közösségi műhely szervezésében Bútor installációs workshopon is részt lehet venni. Az elkészült utcabútorokat a rendezvények helyszínein ki is lehet majd próbálni.

A művészeti programok mellett a szervezők gyermekfoglalkozásokkal, társasjátékokkal, és ugróiskolával is várják az érdeklődőket a Kiss Áron Magyar Játék Társaságnál, de lehet készíteni pecsétet és lesz military makett-kiállítás is.

A Hadik Kávéház teraszán, a Gárdonyi téren szabadtéri jóga órát tart Sugár Bertalan a Downdog Buda Jóga Stúdió szervezésében, akik a Yoginis márka jól variálható öltözékeiből ruhavásárt is szerveznek, valamint mini koncertet ad a százéves múltra visszatekintő Weiner Leó Zeneiskola is.

Az Ablak a Bartókra helytörténeti fesztivál az ELEVEN Tavasszal egy időben, május 30-tól június 2-ig a Bartók Béla úton és környékén keresztülhaladó táncelőadással, a Hadikban pedig a Nyugat folyóirat halhatatlan költőit megidéző magyar slammerek fellépésével várja a látogatókat.

Képünk illusztráció.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Érdekes tények a hollókról
Ezeket biztosan nem tudta
PÉNZTÁRCA
Miért (nem) váltanak bankot a magyarok?
Ragaszkodunk a megszokott pénzintézetünkhöz
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Madarak a Boszporusz fölött
Egy esős nyári nap Isztambulban
RECIKLI
Elkezdték kiemelni a Szőke Tiszát
1917-ben még IV. Károlynak hívták

Itt jártunk: Uganda

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.09.27. 18:35 Világszám - Inforádió
Miami
2024.09.28. 10:05 Világszám - Inforádió
Florida
2024.09.29. 10:35 Világszám - Inforádió
Miami ism.
Közösség
Nap lánya

Szépség és kitartás

Szófelhő / Archív
--