Vegyvédelmisek a meghalt oligarcha házában

Berezovszkij körül valami nem tiszta

[szorenyi.p] publikálva: 2013-03-24 07:02:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Vegyi, biológiai és nukleáris szennyezőanyagok kezelésében jártas, különlegesen kiképzett rendőrségi szakértők kezdték átkutatni vasárnap hajnalban az előző este holtan talált Borisz Berezovszkij orosz oligarcha Londonhoz közeli házát.


A területileg illetékes rendőrség szóvivője bejelentette azt is, hogy Berezovszkij holttestét nem szállították még el a házból.

A néhai orosz nagybefektető, aki számos alkalommal nyilvánosan és élesen bírálta Vlagyimir Putyin orosz elnök rendszerét, a Londontól délnyugatra fekvő Ascotban - a brit uralkodó első számú rezidenciájának, a windsori kastélynak a közelében - lakott.

A rendőrségi szóvivő a BBC beszámolója szerint "elővigyázatossági intézkedésnek" nevezte, hogy vegyi, biológiai és nukleáris szennyeződések felderítésére és felszámolására kiképzett szakértők is bekapcsolódtak a ház átkutatásába.

A ház köré a rendőrség nagy kiterjedésű kordont vont és több utat lezárt.

A szóvivő ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a hatóságok megítélése szerint a helyi lakosságot semmiféle veszély nem fenyegeti.

Berezovszkij néhány héten belül tanúként jelent volna meg azon a nagy-britanniai igazságügyi vizsgálaton, amely Alekszandr Litvinyenko egykori orosz állambiztonsági tiszt meggyilkolásának hátterét hivatott feltárni.

Litvinyenkót - aki Berezovszkijjal csaknem egy időben, 2000-ben emigrált Londonba - 2006 novemberében, a szervezetébe juttatott hatalmas adag polónium 210-es sugárzó izotóppal ölték meg. A mérgező anyagot a Scotland Yard vizsgálata szerint Litvinyenko teájába csempészték a londoni Millennium Hotel bárjában, ahol a dezertőr exügynök 2006. november 1-jén két másik orosszal találkozott.

Berezovszkij a gyilkosság után nem sokkal, egy londoni sajtótájékoztatón kijelentette, hogy Litvinyenko megölése mögött személyesen Putyin állt.

Nagy-Britannia 2007-ben hivatalosan vádat emelt a fő gyanúsított, Litvinyenko volt ügynöktársa, Andrej Lugovoj ellen, akit nem sokkal később parlamenti képviselőnek választottak hazájában. Lugovoj jelen volt azon a londoni találkozón, amelyen a Scotland Yard vizsgálata szerint Litvinyenkót megmérgezték a sugárzó anyaggal.

Sem az orosz állam, sem Lugovoj nem ismerte el soha felelősségét Litvinyenko haláláért, és Moszkva elzárkózott a gyanúsított kiadatásától. A kiadatás megtagadását diplomaták kölcsönös kiutasítása követte, és a két ország viszonya azóta is fagyos.

Több vasárnapi brit lap is azt írta meg nem nevezett forrásokat idézve, hogy Berezovszkijt - akit hazájában nagy értékre elkövetett csalás gyanújával köröztek - ascoti házának fürdőszobájában, a kádban találta holtan testőre. A brit sajtónak nyilatkozó források szerint nem kizárható az öngyilkosság, tekintettel arra, hogy Berezovszkij súlyos depresszióval és anyagi gondokkal küszködött.

 

© vilagszam.hu

(Forrás: MTI)




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Szavazzon, bemutatjuk a jelölteket!
Melyik lesz az év fája?
PÉNZTÁRCA
A 2. világháború óta legmélyebb recesszió jön
Az idén 3 ezer milliárd dollárral lesz szegényebb a világ
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Horvátország átvállalná tőlünk
Nagyon készülnek már a szezonra
RECIKLI

Itt jártunk: Törökország

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.03.29. 18:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét
2024.03.30. 10:05 Világszám - Inforádió
Húsvéti szokások a világban
2024.03.31. 10:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--