Hetekkel ezelőtt az összes szolgáltató egység a labdarúgás nemzeti, összetartó erejéből marketinget kovácsolva, német zászlókkal és focilabdával díszítette az ablakát. Az optikus üzletek, a gyógyszertárak kirakata fekete, piros, arany színben pompázik, de még az utolsó pékárus is csempészett valami focival kapcsolatos jelzőt a zsömleboltja feliratába. Az árukapcsolás mesterségét a teljesség igénye nélkül még a múzeumokban, hotelekben is bevetették.

De nem lehet figyelmen kívül hagyni a színészi képességeket és a show elemeket is latba vető olaszokat.

Kortól, nemtől függetlenül a nyitómeccset a legtöbb étteremben, kocsmában, szórakozóhelyen tévében nézték a németek, Erfurtban. Még a felszolgálók, az étteremtulajdonosok is a képernyőre tapadtak, és két sör szervírozása közben is a meccs közvetítésére figyeltek.

Mezei turistaként megkérdeztem a helyi arcokat Németország esélyeiről. Európa-bajnok Spanyolország és Brazília mellett országukat tartják éremesélyesnek. Természetesen számításba jöhetnek még Anglia, Hollandia is, de nem lehet figyelmen kívül hagyni a színészi képességeket és show elemeket is latba vető olaszokat. Az első meccsen, takarékon teljesítő franciákról pusztán azt nyilatkozták, hogy szerintük "nem rúgnak labdába" ezen a világbajnokságon.

Egy belvárosi étterem vezetője mesélte, hogy négy évvel ezelőtt itt tajtékoztak az emberek, ez a hangulat ahhoz képes egy könnyed bevezető. A labdarúgás számukra a legfontosabb, a legrangosabb sportverseny pedig túlzás nélkül állítható, hogy a nemzeti fesztivál nekik.