Több autópályát is lezárnak egy időre

Szerdától péntekig

[Kail] publikálva: 2019-12-04 14:55:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Szokatlanul nagy szerelvény fog közlekedni a következő éjszakákon a hazai közutakon, érintve az M1-es és M3-as autópályákat, illetve az M0-ás autóutat is. December 4-én, szerdán este 19 órakor indul útjára rendőri kísérettel egy 308 tonnás, 96 méter hosszú, 4,5 méter széles és 4,5 méter magas vegyipari tornyot szállító szerelvény Gönyűből. Az érintett útvonalon a szállítás ideje alatt ideiglenes lezárásokra kell számítani.


A jármű Gönyű kikötőből indul 2019. december 4-én, szerdán este 19 órakor, a kihajtás ideje alatt teljesen lezárják a szakemberek a forgalom előtt az 1-es főutat a 113-as kilométerszelvénytől a 813-as úti csomópontig. A szerelvény 22 óra körül éri el az M1-es autópályát, melyen 30 km/órás sebességgel fog haladni a külső sávban és a leállósávban egészen az Annahegyi pihenőhelyig. Az érintett szakaszon a személygépkocsival közlekedők csak az autópálya belső sávját használhatják, kivéve a VÉDA kapukat és a hidakat, amelyeket teljesen lezárnak az autósok elől.

December 5-én, csütörtök éjszaka indul el ismét a jármű, így 22:30 körül teljes pályazárra kell készülni az M0-ás autóút Hárosi Duna-hídján, 23 órakor pedig a Soroksári-Duna-ág-hídon. A szerelvény a tervek szerint hajnali 4 órára éri el az M3-as autópálya Nagyfüged pihenőhelyét, ahonnan december 6-án, péntek éjszaka kel ismét útra, hogy elérje a végállomást, Tiszaújvárost, ezért 1 óra körül kell számítani az M3-as autópálya 156-os kilométerszelvényében lévő csomópont teljes lezárására.

A szerelvény olyan hosszú, mint amilyen magas az országház kupolája vagy egy 32 emelet magas épület, így tehát látványosságnak sem utolsó. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. viszont arra kéri a közlekedőket, hogy a szerelvény környezetében fokozott figyelemmel közlekedjenek, a tehergépkocsik pedig tartsák be az előzési tilalmat. A szerelvény szállítása idején helyenként torlódások alakulhatnak ki, ezért hosszabb menetidővel számolhatnak a közlekedők, így ajánlott még indulás előtt tájékozódniuk a korlátozáshoz kapcsolódó aktuális forgalmi helyzetről a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Útinform szolgálatánál, a www.utinform.hu weboldalon, de érdemes navigációs, közösségi autós alkalmazást is használniuk, hogy az optimális útvonalukat megtervezhessék.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
A helyzet napról napra durvább
Olyan, mint a fogkrém
PÉNZTÁRCA
Már a sörfogyasztás is jelzi a vírust
Jelentősen csökkentek az eladások
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Kevesebb repülő megy Törökországba
Sármellékről már nem indulnak járatok
RECIKLI

Itt jártunk: Törökország

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.03.29. 18:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét
2024.03.30. 10:05 Világszám - Inforádió
Húsvéti szokások a világban
2024.03.31. 10:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--