Szenzáció - magyar halak Ukrajnáig úsztak

Elérték a Duna deltáját az itthon telepített vizák

[szorenyi.p] publikálva: 2011-10-09 16:15:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Hazánkban jelölt vizát fogtak ukrán halászok a Duna Kilija-ágában, 18 kilométerre a Fekete-tengertől. A tavaly elindított vizatelepítési program eredményességét igazoló, 50 centiméter hosszú halat visszaengedték a Dunába.


A kifogott hal Vilkovóig 1580 kilométert tett meg, áthaladva a Vaskapu I. és a Vaskapu II. vízerőműrendszeren. Azzal, hogy a viza elérte a Duna-deltát, a 2010-es vizatelepítés kezdeményezői elérték céljukat: bizonyították, hogy a Duna felső szakaszáról, vagyis szaporodási helyükről a halak eljutnak tengeri élőhelyükig - hangsúlyozza a VM sajtóirodájának közleménye.

A 100-100 kis vizát 2010. szeptember 29-én a Szigetközben, Budapesten a Vizafogónál és Ercsinél, az Észak-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság koordinálásával engedték vízbe. A vizatelepítés kezdeményezői és támogatói a Rideg&Rideg Fish Farm Kft. Homokmégy, az "Előre" Halászati Termelő Szövetkezet Győr, a Közép-dunai Hal Kft. Ercsi, és a Hallépcső Bt. Győr voltak, míg a halak jelölését a Balatoni Halászati Zrt. munkatársa végezte. A sikerhez hozzájárultak a szerb, ukrán halászok, az ukrán Duna Bioszféra Rezervátum, a román Duna Delta Intézet és a Belgrádi Egyetem Biológiai Tanszék munkatársai.

A kezdeményezők folytatni kívánják a tokfélék megmentéséért végzett munkájukat, terveik között szerepel az állományerősítő telepítések megkezdése, az élőhelyek védelme és annak vizsgálata, hogy a hajózsilipek funkcionálnak-e halzsilipként. Az újabb célkitűzések azonban már szélesebb körű összefogást igényelnek, mivel a Duna jelképének tekinthető viza megmentése Magyarország és a Duna-menti országok közös feladata - mutat rá a minisztériumi közlemény.

© vilagszam.hu

(Forrás: MTI)




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



Járt már a Lupa-szigeten?

A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Biciklin érkező elektromosság
Hogyan töltik a telefonokat Afrikában?
PÉNZTÁRCA
Extra pályázat társasházaknak
Még több vissza nem térítendő forrás
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Santorini szigorít
Van, amit már nem bír el a sziget
RECIKLI
Hulladékból építkeznek a méhek
Bőségesen termelünk építőanyagot

Itt jártunk: Uganda

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.04.19. 18:35 Világszám - Inforádió
Uganda
2024.04.20 10:05 Világszám - Inforádió
Afrika Svájca
2024.04.21. 10:35 Világszám - Inforádió
Uganda ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--