Nem szexelnek és soha nem lesz pénzük

Miért boldogtalanok az ezredfordulósok?

[Kail] publikálva: 2019-11-11 11:27:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Lusták, a közösségi felületeken élik az életüket és nem szexelnek - és ez csak pár olyan dolog, amit ráragasztottak erre a nemzedékre és ennek meg is van a hatása egy felmérés szerint.


Az Y generáció megítélése meglehetősen kettős. Rengeteg negatív sztereotípia él velük kapcsolatban és gyakran kiáltják ki őket a társadalom fekete bárányainak. Gyakran felmerülő kritika, hogy túl sok időt töltenek el a közösségi felületeken, sokszor váltanak munkahelyet, lusták és nem szexelnek. Az 1980 és  2003 között született korosztályt most megkérdezték, ők maguk hogyan értékelik a teljesítményüket. Az eredmény: a többség nem érzi elég jónak magát.

Az Alpro kétezer fiatalnak tette fel azokat a kérdéseket, melyek alapján szerinte jobban érthető a 22 és 38 év közötti korosztály. Ezek főként arra irányultak, hogyan érzik magukat, melyek azok a területek, ahol a legnagyobb nyomást érzik, milyen nehézségekkel kell megküzdeniük a hétköznapokban. A kampányból kiderült, hogy 10-ből 8-an nem érzik elég jónak magukat az élet legtöbb területén. A magánélet - beleértve a családi és szerelmi kapcsolatokat -, az egészség és a karrier is nyugtalanítja őket, olyannyira, hogy 79 százalékuk szerint ez már a mentális egészségük rovására megy.

Az anyagi szempontok sem elhanyagolhatók, hiszen szüleikkel szemben sokkal bizonytalanabbnak érzik a helyzetüket. Sokak szerint reménytelen, hogy valaha is saját lakáshoz jussanak és a diákhitelek visszafizetése is ott lebeg a fejük felett. A tudatos életmód is stresszel: az egészséges étkezés, a napi 8 óra alvás és a mozgás beiktatása szintén elvárásként jelenik meg az élet-munka egyensúly megtartása mellett, ami a hosszú munkanapok miatt nehezen teljesíthető. Amikor azt kérdezték, honnan jön mégis a legtöbb elvárás és nyomás, egynegyed részük a szüleit jelölte meg, míg ötből egy a közösségi felületeket. Felük viszont bevallotta, hogy ők maguk saját maguk legnagyobb ellenségei, mivel a magas elvárásokat ők állítják fel. A felmérés szerint 75 százalékuknál a karrier miatti stressz negatívan hat a személyes kapcsolatokra is. A nők keményebbek magukkal, mint a férfiak: a megkérdezettek 82 százaléka érezte úgy, hogy nem elég jó az életben, míg a férfiaknál 73 százalék volt az arány.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Lopják a Balatont
Mire jó a nádtérkép?
PÉNZTÁRCA
Olcsó LADA, de nem nekünk
Fapados autóval jelentkezik az orosz autógyár
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Motorozás Beninben 2.
Trónszék az ellenség koponyáin
RECIKLI

Itt jártunk: Finnország

TOP
PIKÁNS

1. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

2. Rendőrök a budapesti robbanás áldozatai

Megváltozik a főváros közlekedése a lezárások miatt

3. Weisz Fanni gyönyörű volt Áder János oldalán

Az államfő beszédét jeltolmácsolásban is láthatták

4. Már tudni, kié a Dunában talált 130 ezer euró

A bécsi rendőrség szerint nem történt bűncselekmény

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Jönnek az e-babák

Tíz év múlva már minden második újszülött ilyen lesz

2. Vád alatt a pedofil milliárdos börtönőrei

Bill Clinton női ruhában

3. Minden, ami vagina

Új múzeum nyílt Londonban

4. Ő a legszexibb pasi az idén

Legalábbis a People magazin szerint

5. Napóleon-szakértő volt, szeretőt gyilkolt

Egy fiatal lány testrészei voltak a hátizsákjában

6. Újabb erőszakolási vád Polanski ellen

Az eset állítólag 44 évvel ezelőtt történt

7. Beosztottal randizott a nagyfőnök, kirúgták

A hatalmas üzleti siker sem védte meg

8. Lekapcsolták a pedofil oldalt a dark weben

Több száz gyanúsított van

9. 4500 dollárért kelt el Eva Braun bugyija

A legabszurdabb 2. világháborús árverési tárgy

10. Gyereklánnyal szexelt, három évet kapott

Szabolcsban történt, a kislány visszaszökött hozzá

Műsoraink
2019.12.06. 18:35 Világszám - Inforádió
Finnország I.
2019.12.07. 10:05 Világszám - Inforádió
Finnország II.
2019.12.08. 10:35 Világszám - Inforádió
Finnország I. ism.
Közösség
Nap lánya

Ő benne van a százban

Szófelhő / Archív
--