Madárinfluenza jelent meg Lengyelországban
A telepeken elrendelték a szárnyasok leölését
[Farmosi Nóra] publikálva: 2020-01-03 16:53:00 | Nyomtatás
Emberre nem veszélyes, de a szárnyasoknál gyorsan terjedő madárinfluenza-típus jelent meg Lengyelországban, kedden a kelet-lengyelországi területen, pénteken pedig az ország nyugati részében is, ahol emiatt elrendelték 65 ezer csirke leölését.
A magas patogenitású madárinfluenza H5N8 törzsének jelenlétét pénteken a nyugat-lengyelországi Ostrów Wielkopolski városhoz közeli egyik csirketelepen mutatták ki, kedden pedig a kelet-lengyelországi Lublin környékén, három pulykatelepen, veszélyeztetve a mintegy 50 ezres térségbeli szárnyasállományt. A telepeken elrendelték a szárnyasok leölését, a kijelölt 7 kilométeres védőkörzetekben biológiai védelmi intézkedéseket alkalmaznak.
Az Ostrów Wielkopolskiban, valamint a Poznan vajdasági központban pénteken ülésező válságstábok arra hívták fel a gazdákat, hogy nagyobb járványt megelőzendő, haladéktalanul jelentsék a fertőzés esetleg újabb eseteit. A lengyel állategészségügyi felügyelőség szerint a fertőzést feltehetőleg vándormadarak okozták, amelyek migrációja a megszokottnál melegebb tavaly őszi és tél eleji hónapokban intenzívebb, mint más években. Lengyelországban legutóbb 2016-2017-ben mutatták ki a madárinfluenza H5N8 törzsét.
(Forrás: MTI)
Galéria:
A kategória további hírei:
Egy magyar recepciós mesél
Életveszélyes a túrázás
3. Emeletes ülések a repülőkön
Ez (is) lehet a jövő
Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el
5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap
Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó
Két év tombolás után csak a férj
7. Nádas Tamás barátom emlékére
Lezuhant a műrepülő világbajnok
8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat
A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye
9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket
Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat
Szex kölcsönbe
1. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian
Hiányzó gyémántok
2. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt
Készen állsz?
3. 5 tuti tipp a boldogabb élethez
Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől
4. Ez a legizgalmasabb csillagjegy
Elmondjuk, miért!
5. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi
Köztük vagy?
6. Jolie keményen megvádolta Pittet
„Történt családon belüli erőszak…”
7. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!
Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?
8. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár
Nem akárhol buktak le
9. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után
A királyi családban sem fenékig tejfel az élet
10. El sem akarjuk hinni, hogy válna Varga Judit
Egy bulvárlap círt cikket, a házaspár reagált
Roxy ügynök