Megtelt a Nagyszínpad

[szorenyi.p] publikálva: 2010-05-15 00:00:00 | Nyomtatásprint

hírkép

A Nagyszínpad programja 90 százalékban kész - jelentette be Gerendai Károly, a Sziget főnöke. Közép-Európa legnagyobb kulturális fesztiváljának sikerült pénzt szereznie az Európai Uniótól. Belgium és Spanyolország kiemelt vendég lesz.


Ével óta fellépnek a Szigeten olyan zenekarok, akik itthon még nem ismertek, de a nemzetközi zenei életben már letették a névjegyüket - nyilatkozta Gerendai Károly főszervező. E filozófia mentén épül fel a Sziget legnagyobb helyszíneinek programja, így a Nagyszínpad mellett például a már 100 százalékos Világzenei Nagyszínpad, ahol a legnagyobb nevek közt szerepel például az Orquesta Buena Vista Social Club® featuring Omara Portuondo, az Oi-Va-Voi, Tony Allen vagy a Jaune Toujours.



Sziget augusztus 9-16 között a Hajógyári Szigeten.



Összesen 120 millió forinttal támogatja a Sziget Fesztivál Európai Találkozási Pont nevű helyszínét az Európai Unió. A program célja, hogy a közösséget és az európai országokat is jobban megismertessék a szigetlakókkal.

A Találkozási Pont délelőtt 11 és hajnali három között áll majd a fesztiválozók rendelkezésére, a Sziget hat napja alatt több európai dj is szórakoztatja majd látogatóit.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Repceolajjal Bresztből Grenoble-ba
Csak biodízel hajtja az Flixbus új járatait
PÉNZTÁRCA
Fejlesztések a Felső-Szabolcsi Kórházban
Országosan 254 új mentőautó áll szolgálatba
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
A Nagy Alma
New York csodái
RECIKLI
Több baktérium van rajta, mint a vécédeszkán
Minden nap a szánkhoz emeljük mégis

Itt jártunk: Svájc

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2025.12.26. 18:35 Világszám - Inforádió
Karácsony a világban I.
2025.12.27. 10:05 Világszám - Inforádió
Karácsony a világban II.
2025.12.28. 10:35 Világszám - Inforádió
Karácsony a világban I. ism.
Közösség
Nap lánya

Szépség és kitartás

Szófelhő / Archív
--