Szép lányok és környezetvédelem az Irhás-ároknál
[superadmin] publikálva: 2012-10-27 17:24:00 | Nyomtatás
Igazi patakparti várta azokat, akik szombat délután eljöttek, hogy együtt ünnepeljék az Irhás-árok megújulását. A csodálatos környezetben igazán különleges programok szórakoztatták a patakok és a környezet barátait.
Budapest hat kisvizének megújulásának sorában elsőként az Irhás árok nyerte vissza azt a természetközeli állapotot, mely miatt oly sokan szeretnek itt élni vagy kirándulni. Ahogyan Dr. Szeneczey Balázs városfejlesztési polgármester helyettes is elmondta rövid projektzárójában, a most Európai uniós támogatással megújított patakot további hasonló projektek követik a fővárosban. A hivatalos rész után már minden az ünneplésről szólt.
Nem csalódtak, akik ezen a szombati délutánon eljöttek Gazdagrétre. A helybeli Csíki Hegyek Általános Iskola másodikosainak versmondó versenyén talán a felnőttek jobban izgultak, mint a fellépő kicsinyek, akik a magyar irodalom legszebb természetről szóló verseit hozták el a közönségnek. Persze a színpadon elmúlt a lámpaláz és kiderült kinek a produkcióját díjazta a zsűri.
Ha pedig természet, akkor természetvédelem, hiszen a szórakoztató programok is e téma körül mozogtak. A program különleges eseménye volt, a Miss Éden környezetvédelmi szépségverseny, ahol a szebbnél-szebb lányok saját maguk által készített és tervezett hulladékruhákban vonultak a kifutóra. Ebben a kategóriában a 9-es, 6-os, 3-as kreáció nyűgözte le a zsűrit. Hatalmas sikere volt a használt farmeranyagokból készített ruhakölteményeknek. Ismét kiderült, hogy a lányok fantáziája nem ismer határt, ha divatról van szó. Taps és ováció fogadta az Artz Modell legújabb kollekcióját és a Budapest Csillaga tehetségkutató verseny legjobbjainak produkcióit.
A tour-ok szüneteiben izgalmas vetélkedőn válaszolhattak a résztvevők a világ nagy folyamairól, különleges vízi élőlényeiről feltett kérdésekre. Az izgalom a tetőfokára hágott, amikor a műsorvezető a színpadra szólította a lányokat. Mindez érthető, hiszen a nyertes 1 hónapos thaiföldi út mellett értékes díjakkal és különleges ajándékkal is gazdagabb lett. A verseny végén a Miss Éden koronája Kulcsár Edina (fotón középen) fejére került. Ráadásul, ő nyerte a közönségdíjjal járó 70 ezer forintot is. Udvarhölgyei Galambos Andrea (2. helyezett, a fotón bal oldalon) és Vass Orsolya (3. helyezett, a fotón jobb oldalt) lettek.
Galéria:
A kategória további hírei:
Egy magyar recepciós mesél
Életveszélyes a túrázás
3. Emeletes ülések a repülőkön
Ez (is) lehet a jövő
Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el
5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap
Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó
Két év tombolás után csak a férj
7. Nádas Tamás barátom emlékére
Lezuhant a műrepülő világbajnok
8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat
A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye
9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket
Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat
Szex kölcsönbe
1. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian
Hiányzó gyémántok
2. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt
Készen állsz?
3. 5 tuti tipp a boldogabb élethez
Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől
4. Ez a legizgalmasabb csillagjegy
Elmondjuk, miért!
5. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi
Köztük vagy?
6. Jolie keményen megvádolta Pittet
„Történt családon belüli erőszak…”
7. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!
Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?
8. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár
Nem akárhol buktak le
9. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után
A királyi családban sem fenékig tejfel az élet
10. El sem akarjuk hinni, hogy válna Varga Judit
Egy bulvárlap círt cikket, a házaspár reagált
Ki is az a Megan Ramsey?