Elvesztettem a VOLT-szüzességemet

A nulladik napon, Punnany Massif kíséretében

[k.r.r.] publikálva: 2013-07-03 01:49:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Ahhoz képest, hogy soproni születésű vagyok, életemben először mentem el a VOLT fesztiválra. Pedig együtt jártam iskolába Lobenwein Norbival, a főszervezővel.


Mentségemre szolgál, hogy a taxis, aki kivitt, szintén nem járt még a kerítésen belül. Neki dolgozni kell – közölte kicsit irigykedve. Meg a jegy is drága. Ez igaz is, bár az OTP Simple ügyfeleinek kedvezményes (az OTP juniorosok meg féláron jöhettek kedden), de alapesetben a nulladik nap kivételével a tíz rugót ostromolja a napi jegy. Olyannyira ostromolja, hogy a helyszínen vásárolva már meg is haladja. Bár feleségem szokta mondani, hogy a minőségre áldozni kell. Azt pedig el kell ismerni, hogy komoly a fellépők névsora, szórakoztatóprogramok pedig bőséggel vannak, az irodalmi sátortól a harci bemutatóig.



A Punnany Massif jeles énekese szerint hazugság, hogy az igazi fesztiválozó a nulladik napon már rendesen bepiál, mert az igazi fesztiválozó a nulladik napon már másnapos.



Már húsz perce várakozok a bejáratnál, amikor kiderül, hogy nem is kéne sorba állnom, ők másra várnak. Nem baj, legalább megcsodáltam az egyik lány voltos kabalafiguráját. Működött, mozgott, hangot adott ki, már ezért járna egy technikusi oklevél. Sokan nevezhettek valami kabalaversenyre, mert másoknál papírból kivágott figurákat meg lufivoltmanót láttam. Ötletből nincs hiány.

 

Mivel kicsit korán érkeztem, benéztem a kempingbe. A sátrak tömve tizenéves lányokkal, a faházak meg harmincas-negyvenes baráti társaságokkal. Hallottam reggel egy interjút a Lánchíd rádióban, Lobenwein Norbi mesélte el, hogy tágítják a kört, lassan elmennek családibb fesztivál felé, nem csak a tinédzserekre gondolnak. Az jó iránynak tűnik, hogy Heti válasz borfesztivál néven a helyi termelők fröccsöt is árusítanak, némi sajt meg kolbász kíséretében, ha erre persze van igény.

 

Közben látom, Party őrség néven hoszteszcsajok népszerűsítenek bankkártyát. Emlékszem, Party őrség volt a címe a kilencvenes évek közepén a műsoromnak a Petőfi-Kossuth rádióban, merthogy éjfélkor összekapcsolták a két adót. Még Fiala meg Neumann volt a főszerkesztő, mai napig örülök, hogy megcsinálhattam az ötletem. Amíg ezen morfondírozok, eljövök pár előregyártott kaját áruló automata mellett. Aztán jönnek a pálinkások, utána a sörösök. A Punnany Massif jeles énekese szerint hazugság, hogy az igazi fesztiválozó a nulladik napon már rendesen bepiál, mert az igazi fesztiválozó a nulladik napon már másnapos.

 

Nagy életbölcsességekből amúgy sem volt hiány, a Punnany Massif hiphop számai ontják ezeket. De egész ötletesen. A meglehetősen erotikus nevű pécsi együttes volt a központi buli házigazdája az OTP és a Petőfi Rádió színpadán. Volt nekik régen egy videos anyaguk, pécsi embereket kérdeztek meg arról, tudják-e, mi a Punnany Massif. Nem tudta a kutya se. Ahhoz képest azóta komolyan befutottak, ezrek figyelték őket tombolva már kora estétől. Néhány saját szám után meghívott vendégek jöttek. Fehér Balázsnak örültem a legjobban, együtt voltunk még Hannoverben a világkiállításon, én műsort vezettem, ő modellkedett. Utána még sokat dolgoztunk együtt, jó volt látni a rajongóit. Lányokból volt bőven, a mellettem álló kedvesen megjegyezte, hogy milyen klassz a cipőm. Jólesett a mosolya, mert már kezdtem aggódni, hogy milyen égő, hogy csak én nem jöttem tornacipőben.

 

A Punnany Massif közben belehúzott, a tömeg meg sokezresre hízott. Az OTP-Petőfi színpad előtt már talpalatnyi hely se maradt. Pedig ez még csak a nulladik nap.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



Féláron! Akkor mától - VOLT

A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Már csak nőstények vannak, mégsem halnak ki
Tudósok hozták létre az embriót
PÉNZTÁRCA
Új éra kezdődik a hazai pénzforgalomban
Márciusban rajtol az azonnali átutalás
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Hódít a víz alatti turizmus
Élmények sokasága
RECIKLI
Ezt is rosszul tudtuk
Jégkorszaki meglepetés

Itt jártunk: Uganda

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.04.19. 18:35 Világszám - Inforádió
Uganda
2024.04.20 10:05 Világszám - Inforádió
Afrika Svájca
2024.04.21. 10:35 Világszám - Inforádió
Uganda ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--