Ellopták Bajnaiék autóját Pozsonyban

Kölcsönautóval kell hazamennie a volt kormányfőnek

[j.protic] publikálva: 2013-05-03 17:02:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Ellopták Bajnai Gordon és az Együtt 2014 - Párbeszéd Magyarországért Szövetség Szlovákiában tartózkodó küldöttségének személygépkocsiját a Most-Híd szlovák-magyar vegyes párt székháza elől péntek délután.

 


A magyar rendszámú Skoda Superb típusú fekete kombit dél és délután két óra között vitték el a Most-Híd székháza előtt lévő őrizetlen parkolóból, akkor, amikor Bajnai Gordon a vegyes párt képviselőivel tárgyalt, és küldöttségének többi tagja is az épületben volt.

Azt, hogy az autó már nincs a parkolóban, a küldöttség sofőrje fedezte fel. "Azonnal felhívtuk az illetékes szolgálatot, hogy nem ők vitték-e el az autót, de a válaszuk negatív volt. Ezek után kihívtuk a rendőrséget, amely felvette a jegyzőkönyvet, és elrendelte a gépkocsi körözését" - mondta az MTI-nek Kovács Nikolett, a Most-Híd sajtószóvivője.

Az index.hu portál úgy tudja, Bajnai egy kölcsanautóval jön haza. A volt miniszterelnöknek egy dunaszerdahelyi magyar vállalkozó adja kölcsön az autóját. Bajnainak még péntek este Dunszerdahelyen is lesz egy programja, már oda is a vállalkozó autójával megy.

 

© vilagszam.hu

(Forrás: MTI)




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Felszámolják a delfin-gulágot
Cousteu kapitány is ott lesz Oroszországban
PÉNZTÁRCA
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
RECIKLI
Hihetetlen lelet Budán
A Halászbástya elfeledett szobrai

Itt jártunk: Svájc

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2025.12.26. 18:35 Világszám - Inforádió
Karácsony a világban I.
2025.12.27. 10:05 Világszám - Inforádió
Karácsony a világban II.
2025.12.28. 10:35 Világszám - Inforádió
Karácsony a világban I. ism.
Közösség
Nap lánya

Szépség és kitartás

Szófelhő / Archív
--