Diákok és tanárok is várják a folytatást

Minden célját elérte a Fáy Alapítvány nemzetközi projektje

[V.J.] publikálva: 2017-09-01 09:12:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Hivatalosan 2017. augusztus 31-én zárult, de a társadalmi igényeknek megfelelően mégis folytatódik az OTP Fáy András Alapítvány „O.K.+ 2007-2014” című Erasmus+ projektje, melyet az Európai Unió részesített pénzügyi támogatásban. A szlovákiai és romániai stratégiai partnerekkel megvalósított sikeres volt. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy már most a szakmai együttműködés folytatása van a fókuszban. Erről az augusztus 28. és 29. között Budapesten megtartott záró projekttalálkozón is szó esett.


A jó hangulatú eseményen a koordinátor OTP Fáy András Alapítvány szakemberei, valamint a projekt megvalósulásában aktívan részt vevő partneriskolák, a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium, az aradi Csiky Gergely Főgimnázium, illetve az Alapiskola és Óvoda Almágy és a Buzitai Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola képviselői voltak jelen. Megállapították, hogy a program mind szakmailag, mind pénzügyileg a tervek szerint és a pályázati szabályozóknak megfelelően haladt.

Tóthpál Renáta, a Csiky Gergely Főgimnázium aligazgatója, egyben projektkoordinátor az elemzés során kiemelte: „Jó visszanézni ezeket a képeket, jó látni, hogy a diákok folyamatosan mosolyognak, látszik rajtuk, hogy elégedettek, valóban segítséget kaptak a jövőjükkel kapcsolatban. Nem tagadom, a szép emlékeket idéző kassai és sepsiszentgyörgyi rendezvények fotóin mi sem szomorkodunk. Úgy gondolom, ez is mutatja, hogy nemcsak hasznos és hatékony volt a munka, amit végeztünk, hanem mindenki számára örömteli is. Ez nagy szó manapság.”

A három közép-kelet-európai ország (Magyarország, Románia, Szlovákia) társadalmát, kultúráját gazdagító, pénzügyi-gazdasági oktatását fejlesztő projekt partneriskoláinak, valamint az OTP Fáy András Alapítványnak az illetékesei is egyöntetűen sikeresnek titulálták az „O.K.+ 2007-2014” című Erasmus+ projektet, hiszen valamennyi vállalását teljesítették.

Az Alapítvány szakemberei új, európai uniós ismereteket feldolgozó és bővítő tréningmodulokat (2 db-ot az általános és 2 db-ot a középiskolásoknak) és azokhoz kapcsolódó változatosabbnál változatosabb e-learning anyagokat fejlesztettek ki, majd ezt a 4 modult és további 8 db, évfolyam-specifikus tréninganyagot adaptálták – a partneriskolák tanárainak közreműködésével – mind a romániai, mind a szlovákiai gazdasági, oktatási környezetre és kultúrkörre, végezetül a 12 db adaptált modult le is fordították román és szlovák nyelvre is. Ezt követően több ezer diákot, magyarországi és magyar ajkú romániai illetve szlovákiai fiatalt tréningeztek az alapítványi trénerek, miközben kérdőívek és mélyinterjú segítségével folyamatosan gyűjtötték

Megismerve a határon túli szlovákiai illetve romániai 10-18 éves magyar ajkú diákság pénzügyi, gazdasági, gazdálkodási tudásának preferenciáit, alapvető pénzügyi és EU-s ismereteit, pénzkezelési szokásait, a megszerzett tudás hasznosíthatóságáról.

„Ebben a programban minden partner kiteljesedhetett. Valóban aktív résztvevőkké tudtunk válni, valós szerepünk volt a program megvalósulásában. Most pedig rendkívül büszkék vagyunk arra, hogy egy ilyen nemzetközi sikerprojekt egyik alappillére lehetünk, lehettünk.” - mondta el a találkozón a Buzitai Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola igazgatója, Mohňanský Csilla.

Ezt a pozitív attitűdöt erősítik az Alapiskola és Óvoda Almágy igazgatójának, Agócs Péternek és a projektkoordinátornak, Agócs Ildikónak a gondolatai is: „Kollégáink, diákjaink nevében is kijelenthetjük: ha lehetne, újra belevágnánk az együttműködésbe, mivel számtalan pozitív hozadéka volt a projektnek, melyek közül csak egyik a diákjaink pénzügyi kultúrájának fejlesztése és európai uniós ismereteinek növelése. A projektben eltöltött időszak ugyanis rengeteg új kapcsolatot, barátságot, ismeretet, tapasztalatot és nem utolsó sorban élményt szerzett pedagógusainknak egyaránt. Mi magunk is sokat tanultunk.”

Dr. Kinda Eleonóra, a sepsiszentgyörgyi partneriskola pedagógusa korábbi gondolatait hangoztatta ezzel kapcsolatban: „Aki ebben a projektben részt vett vagy a jövőben részt vesz, biztosan profitál belőle. Mind a gyerekek, mind a pedagógusok, mind maguk az iskolák. De a program nyertesei a jövő társadalmai is, mivel a pénzügyi tudatosság fejlesztése és az európai uniós ismeretek oktatása elengedhetetlenek. Ilyen megközelítésben pedig az egész Európai Unió számára ez egy bőven megtérülő befektetés, pénzügyi-gazdasági terminológiával élve.”

„Összesen mintegy 5.200 diák, köztük 2.700 magyarországi, 1.200 szlovákiai és 1.300 romániai magyar ajkú fiatal vett részt az OK módszertanra épülő tréningeken e projekt keretében és gazdagodott a jövőjét nagyban meghatározó ismeretekkel. Mindez majdnem kétszerese a projektben vállalt 2.700 oktatott főnek. A sikert a tényszerű számadatokon túl azonban sokkal inkább az jelenti számunkra, hogy az oktatott diákok rendkívül pozitívan nyilatkoztak az interaktív, inspiráló és szórakoztató képzéseinkről, innovatív és hatékony módszertanunkról, a megszerzett ismereteket pedig hasznosnak és az életükben jól hasznosíthatónak értékelték.” - dr. Sarkady-Kiss Lilla, az OTP Fáy András Alapítvány projektvezetője

„A pénzügyi kultúra fejlesztése minden nemzet és minden gazdasági szereplő együttes érdeke, össztársadalmi érdek. Köszönet jár mindenkinek, aki a projektben közreműködött. Itt nem feltétlenül csak a partnerintézményekre és azok kollégáira gondolok, hanem a program támogatójára, az Európai Unióra és a projekt megvalósítását, folyamatos működtetését is segítő Nemzeti Irodára, a Tempus Közalapítványra és munkatársaira is.” – folytatta a projektvezető.

Jóllehet az „O.K.+ 2007-2014” című program szakmai megvalósítása, támogatott időszaka augusztus 31-én lezárul, a társadalmi igényeknek megfelelően azonban mégis folytatódik. A felek már új tréning időpontokat is kitűztek a következő tanévre, illetve kezdeményezték további oktatási intézmények bevonását is az OK Projektbe.

 

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Árvízvédelmi készültség a Dunán
A víz valószínűleg nem önti el a rakpartokat Budapestnél
PÉNZTÁRCA
Egymilliárdot nyomnak Hollókőbe
Gasztroélmények és megújult vár
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
RECIKLI
Hihetetlen lelet Budán
A Halászbástya elfeledett szobrai

Itt jártunk: Törökország

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.04.05. 18:35 Világszám - Inforádió
New York 1.
2024.05.06. 10:05 Világszám - Inforádió
New York 2.
2024.05.07. 10:35 Világszám - Inforádió
New York 1. ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--