Búcsú az olcsó repüléstől?

Újranyitásra készülnek a légitársaságok

[Kail] publikálva: 2020-04-24 10:12:00 | Nyomtatásprint

hírkép

A világjárvány miatt a légitársaságok nagy része kényszerült járatai törlésére, de már készülnek az újraindulásra.


A koronavírus jelentősen megváltoztatta a repülést, ami az ágazati szereplők mellett az utasokat is érinti. A légitársaságoknak új intézkedésekkel kell alkalmazkodniuk a helyzethez, az utasoknak fel kell készülniük rá, hogy új szabályai lesznek az utazásnak. Ilyen lehet a repülőn az utasok közötti tér növelése, amit úgy tudnának megoldani, hogy a középső üléseket szabadon hagyják. Ezt a gyakorlatot a kormányok szorgalmazzák, a szigorú távolságtartási szabályok azonban jelentős bevételkiesést okozhatnak a légitársaságoknak, amit a jegyárakon érezhetnek majd meg az utasok.

A légitársaságok nemzetközi szervezetének, az IATA-nak a vezérigazgatója szerint ez a lépés akár 50 százalékkal magasabb jegyárakhoz is vezethet. Alexandre de Juniac egy nemzetközi webkonferencián elmondta: 2020-ban az iparág 314 milliárdos, azaz 102 ezer milliárd forintos veszteséget könyvelhet el, ami sok cégnél – főként a fapadosoknál – a kieső foglalásokkal együtt egyenlő lehet a csőddel, még a csökkenő üzemanyagárak mellett is.

A Ryanair főnöke “idióta” ötletnek nevezte a középső székek szabadon hagyását, szerinte az nem csak hogy gyakorlatilag haszontalan, de anyagilag is kivitelezhetetlen. Michael O’Leary hozzátette: ha az ír kormány bevezeti a szabályozást, akkor neki kell állnia a középső székek árát. Máskülönben a Ryanair nem indítja el a járatokat – tette hozzá. A cég egyébként októberre szeretné járatai 80 százalékát újraindítani, ha júliustól lazulnak az utazásokat érintő szabályozások. Más légitársaságok viszont már tervezik, hogy üresen hagyják a középső ülést – az Emirates, az easyJet és az amerikai Delta is hajlandó lenne a lépésre, ha azt a kormányaik rendeletbe iktatnák.

Az ágazat újraindulását a harmadik negyedévre prognosztizálják a szakértők. A jelenlegi mutatók nem túl fényesek, ami a helyzet miatt érthető: Olaszországba például több, mint 90 százalékkal kevesebben foglaltak jegyet erre az időszakra, mint egy évvel korábban. A légitársaságok közül több viszont már bejelentette a téli menetrendjét, ami fellendítette a repülőjegy-foglalásokat is. A Sojern elemzése szerint 2021 januárjára jelentősen fellendül az utazási kedv, az Egyesült Királyságba, Spanyolországba és Olaszországba is jóval többen foglaltak repülőjegyet akkorra, mint az idei év első hónapjára.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Ijesztően égnek az Amazonas esőerdői
Ujjal mutogatnak egymásra
PÉNZTÁRCA
Új munkahelyek Nyíregyházán
Cél a pénzügyi tudatosságra nevelés elősegítése
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Lerakták az alapkövet Nagycenken
Új turisztikai attrakció készül
RECIKLI
Ezért írj inkább kézzel!
Egy sor jótékony hatása van

Zarándokutak

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

2. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

3. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

4. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

5. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

6. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

7. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

8. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

9. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

10. El sem akarjuk hinni, hogy válna Varga Judit

Egy bulvárlap círt cikket, a házaspár reagált

Műsoraink
Május 12. péntek 19.05 18:35 Világszám - Inforádió
Ecuador 1
Május 13. szombat 10.05 10:05 Világszám - Inforádió
Ecuador 2
10:35 Világszám - Inforádió
Ecuador 1 ism.
Közösség
Nap lánya

Nemzeti kincs született

Szófelhő / Archív
--