Atomrobbanástól rettegnek Kárpátalján

A sárga eső váltotta ki a riadalmat

[szorenyi.p] publikálva: 2013-05-31 09:40:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Szlovákiai atomrobbanásról szóló hírek terjedtek el a Magyarországgal szomszédos ukrajnai megyében, miután csütörtökre virradó éjjel sárga eső okozott feltűnő környezeti szennyezést.


Csütörtök reggel a Kárpátalja délnyugati régióiban lakók azt tapasztalták, hogy sűrű, sárgásbarna foltok borítják be a járműveiket, a háztetőket, a fa- és szőlőleveleket. Rövid időn belül elterjedt a rémhír, miszerint a szennyeződést egy szlovákiai atomerőműben bekövetkezett robbanás okozta.

Egy másik változat szerint egy szintén szlovákiai vegyigyár repült a levegőbe. Mindenesetre a magas hivatalok ügybuzgó – és elsősorban vakul hiszékeny – bürokratái több helyütt még az óvodákat is figyelmeztették, hogy aznap ne engedjék ki a gyerekeket a szabadba.

Felhívtuk Korpás Árpád szlovákiai újságírót, aki elmondta, hogy nincs tudomása semmilyen ipari balesetről, de a szlovák meteorológiai szolgálat is beszámolt a sárga esőről, amit a Varranói, a Homonnai, a Nagymihályi és a Sztropkói járásokban is észleltek. A Szlovák Hidrometeorológiai Intézet (SHMÚ) csütörtöki jelentése szerint a por azokkal a déli áramlatokkal sodródhatott a térségbe, amelyek az éjszakai órákban csapadékot is hoztak.

Hasonló jelenség már korábban is előfordult Kárpátalján, ám ekkora pánikot még nem okozott. A megyei ügyészség az eset kapcsán nyomozást rendelt el a rémhírterjesztők kilétének felderítése érdekében.

(Palkó István)

 

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Széllel bélelt írek
Az ír energiaszükséglet egyharmadát a szél adja
PÉNZTÁRCA
Ilyen a kaja az olimpián
Kaviár és hamburger
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Stoppolva a világ körül
Interjú egy 21 éves egyetemistával, aki kiteszi az ujját
RECIKLI
Hulladék farmerből egyedi divat
Különleges ötletek az Európai Hulladékcsökkentési Héten

Itt jártunk: Isztria és Dalmácia

TOP
PIKÁNS

1. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

2. Rendőrök a budapesti robbanás áldozatai

Megváltozik a főváros közlekedése a lezárások miatt

3. Weisz Fanni gyönyörű volt Áder János oldalán

Az államfő beszédét jeltolmácsolásban is láthatták

4. Már tudni, kié a Dunában talált 130 ezer euró

A bécsi rendőrség szerint nem történt bűncselekmény

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Szexuális zaklatás - lemondták Domingót

Azt hitte, kölcsönös vonzalom volt

2. Öngyilkos lett az amerikai milliárdos

megrontás miatt volt előzetesben Jeffrey Epstein

3. A magyar úszó zaklatási ügyének részletei

Szexuális zaklatás miatt nem engedik haza Kenderesi Tamást

4. 21. századi mesevilág Budapesten

A cosplay-t aligha érti az, aki nem vesz részt benne

5. Így mondják külföldiek, hogy cipőfűző

Vicces videót csinált a Középsuli

6. Most megtudhatja az igazat a Sound világáról!

De mit jelent az, hogy veretés?

7. Később kezdik ma a szexet

De miért?

8. Életfogytiglant kaphat a szexguru

Szexrabszolgákat nevelt és kínált

9. Melleket markolászott a lord

Szexuális zaklatás az elit szintjén

10. Ondóval töltött palacsintát kaptak a tanárok

Durva volt az iskolai főzőverseny

Műsoraink
2019.08.16. 18:35 Világszám - Inforádió
Isztria és Dalmácia I.
2019.08.17. 10:05 Világszám - Inforádió
Isztria és Dalmácia II.
2019.08.18. 10:35 Világszám - Inforádió
Isztria és Dalmácia I. ism.
Közösség
Nap lánya

Modern táncokat tanít

Szófelhő / Archív
--